Igehely: Mk 8:34-38; Kulcsige: Mk 8:38 „Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
A tanítványság összefoglalható két szóban: lemondás és felvállalás. Lemondani magunkról, egész életünkről és az egész világról, s helyette felvállalni a keresztet, az evangéliumot és Krisztust. Mindez nem könnyű dolog.
Igehely: Mk 8:31-33; Kulcsige: Mk 8:33 „ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.”
Jézus nyíltan beszél szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról. Felfedi tanítványai előtt a célt, amiért jött. Péter jó szándékkal ugyan, de mégsem Isten szerint próbálja Őt dorgálni.
Igehely: Mk 8:27-30; Kulcsige: Mk 8:29 „Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus. ”
Kinek mondanak engem az emberek? – egyike a legfontosabb kérdéseknek, amikor önmagunkról gondolkodunk. Az erre adott válasz nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan látjuk és határozzuk meg önmagunkat. Személyiségünk fejlődésében fontos tényező az, hogy hogyan látnak minket mások.
Igehely: Mk 8:22-26; Kulcsige: Mk 8:25 „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. ”
Jézus és tanítványai új helyre érkeznek. Ismét egy beteget hoznak elé, kérve, hogy érintse őt. Ezúttal egy vakot. Jézus, akárcsak a süketet, kivezeti őt is a tömegből, a faluból. Ugyanaz a módszer is: a beteg testrészre köpve, ráteszi a kezét.
Igehely: Mk 8:14-21; Kulcsige: Mk 8:21 „Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?”
Szinte felfoghatatlan számunkra a tanítványok viselkedése, amikor Jézus figyelmezteti őket. De ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy mi is viselkedtünk már hasonlóan. A farizeusok kovásza a képmutatás, a Heródes kovásza pedig a világiasság bűnének a jelképe.
Igehely: Mk 8:11-13; Kulcsige: Mk 8:12 „Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.”
Jézusra nem jellemző, hogy otthagyja a segítségét igénylő, bajba jutott embereket, hiszen megígérte: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13:5b). Viszont otthagyta a megátalkodott, képmutató, vitatkozást kedvelő farizeusokat, akik mennyei jelt követeltek.
Igehely: Zsolt 39:1–14; Kulcsige: Zsolt 39:5 „Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!”
Nagy kegyelem, hogy az ember megszólíthatja Teremtőjét az élet bármelyik szakaszában. Feltehetjük neki azokat a kérdéseket is, amiket senkinek nem mondunk el, de ott vannak bennünk. A zsoltáríró megkérdi: „meddig tart napjaim sora?” Látva a földi élet rövidségét, sok nyomorúságát és mulandóságát, ezt vallja: „egyedül benned reménykedem.” Kiben reménykedünk mi? Azokban, akik körülvesznek minket? Talán a vihar elmúlásában? Az Úr Jézus mondta: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn 16:33).