Mindennapi áhítatok

2021. július 24., szombat

Igehely: ApCsel 27:13-26; Kulcsige: ApCsel 27:22 „Én azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.”

Pál apostolt fogolyként hajón vitték Rómába. Utazás közben hatalmas vihar tört ki a tengeren. Olyan vihar volt ez, amelyet a túlélők sohasem felejtenek el. Napokon keresztül tombolt a vihar, semmi esély nem volt a túléléshez. De ezen a hajón volt Istennek egy áldott gyermeke.

2021. július 23., péntek

Igehely: Mt 8:23-27; Kulcsige: Mt 8:26 „De ő így szólt hozzájuk: Mit féltek, ti kicsinyhitűek? Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült.”

Visszaemlékszem, az iskolai évek alatt azok voltak a legkellemetlenebb pillanatok, amikor egy-egy óra elején a tanár, anélkül, hogy előre szólt volna, arra kért bennünket, hogy hamar vegyünk elő egy lapot, és írjuk le, hogy mit tudunk a felhagyott leckéből.

2021. július 22., csütörtök

Igehely: Mt 7:24-27; Kulcsige: Mt 7:25 „És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, tomboltak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva.”

A mi drága Megváltónk éppen befejezte a hegyi beszédet. Ebben nagyon mély igazságokat osztott meg hallgatóival és tanítványaival. Jézus azonban tudta, hogy hallgatói közül sokan lesznek, akik sohasem fogják alkalmazni a hallott igét.

2021. július 21., szerda

Igehely: Jón 1:4-12; Kulcsige: Jón 1:7 „Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett.”

Jónásnak nem tetszett az a megbízatás, amit Istentől kapott. Isten azt kérte tőle, hogy menjen el egy ellenséges városba, amely a bálványimádás és gonoszság központja volt, Ninivébe. Az volt a feladata, hogy az embereket figyelmeztesse Isten közelgő ítéletére, és sürgesse őket a megtérésre.

2021. július 20., kedd

Igehely: Jer 11:15-17; Kulcsige: Jer 11:16 „Zöldellő, szép gyümölcsű és formás olajfának nevezett el téged az Úr. Nagy vihar zúgása közben lángba borította lombját, letördelte ágait.”

Istennek megvannak a sajátos eszközei, hogy gyermekeit figyelmeztesse. Ezek az eszközök néha elég kellemetlenül hatnak ránk, de mindig a javunkat munkálják.

2021. július 19., hétfő

Igehely: 1Kir 19:9-13; Kulcsige: 1Kir 19:11 „Az Úr ezt mondta: Gyere ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben.”

Borzalmasan felpörgött világban élünk. Minden és mindenki rohan, körülöttünk nagy iramban zajlanak az események.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.