Mindennapi áhítatok

2022. szeptember 2., péntek

Igehely: Ezsd 10:1-9; Kulcsige: Ezsd 10:9 „Harmadnapra tehát összegyűlt minden júdai és benjámini férfi Jeruzsálembe, és a kilencedik hónap huszadik napján ott ült az egész nép az Isten háza előtti téren, reszketve az ügy meg a zuhogó eső miatt.”

Ritka az ártó, a hátsó szándék nélküli határozott fellépés az ismert kortársak bűnével szemben. Ehhez Isten Lelkének munkájára van szükség a gyülekezeten belül, sőt kívül is. A bűn jelenlétének komolyan vétele Isten munkájának letagadhatatlan jele.

2022. szeptember 1., csütörtök

Igehely: Ezsd 9:1-15; Kulcsige: Ezsd 9:4 „Akkor körém gyűltek mindazok, akik remegve gondoltak Izráel Istenének az igéire a fogságból hazatértek hűtlensége miatt. Én pedig magamba roskadva ültem egészen az esti áldozatig.”

Isten népe közt sok művelt, okos, szép és ügyes lány van. Jutna belőlük feleség minden hívő férfinak és fiúnak. Mégis előfordul, hogy gyülekezeteinkben a házasodni akarók inkább a szórakozásokban jártasabb, nem istenfélő lányok közül választanak. Nem újkeletű jelenség ez.

2022. augusztus 31., szerda

Igehely: Ezsd 8:24-36; Kulcsige: Ezsd 8:31 „Ezután elindultunk az Ahavá-folyó mellől az első hónap tizenkettedik napján, hogy Jeruzsálembe menjünk. Istenünk ereje velünk volt, és megóvott bennünket az ellenségtől és az útonállóktól.”

Böjt és imádkozás után Ezsdrás kiválasztott emberekre bízta az Úrnak szentelt ajándékokat, hogy vigyázzanak azokra, szállítsák és őrizzék meg az úton, majd pedig mérjék át a jeruzsálemi templom illetékeseinek kezébe.

2022. augusztus 30., kedd

Igehely: Ezsd 8:1-20; Kulcsige: Ezsd 8:15 „Összegyűjtöttem őket az Ahavába ömlő folyónál, és ott táboroztunk három napig. Szemügyre vettem a népet és a papokat, de a léviták közül nem találtam ott senkit.”

2021-ben a világjárvány idején jelentős eltérést tapasztaltunk Erdélyben a gyülekezeti összejöveteleket látogatók és a gyülekezeti taglétszám közt. Amint természetes és várható volt, az idősek és a magányosok egy része óvatosságból rendszeresen otthon maradt.

2022. augusztus 29., hétfő

Igehely: Ezsd 7:11-26; Kulcsige: Ezsd 7:23 „Mindent pontosan teljesíteni kell a menny Istenének parancsából a menny Istene házának javára, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak az országára.”

Bár Artahsasztá magát a királyok királyának tartotta, levelében meglepően tisztelettudóan említi Ezsdrás papot. Ezen túlmenően különös gondja van arra, hogy ha már elnyerte a menny Istenének kegyét, hogy uralkodó lehessen, el ne veszítse azt.

2022. augusztus 28., vasárnap

Igehely: Ezsd 7:1-10, 27-28; Kulcsige: Ezsd 7:10 „Mert Ezsdrás szívből törekedett arra, hogy kutassa és teljesítse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és előírásokat.”

Sok vita folyik a vezetőkről. Az állam, de mi, a vezetettek is különféle elvárásokat támasztunk velük szemben. Mindeniket lehetetlen teljesíteniük. Nemcsak nekünk, embereknek van elvárásunk tőlük, véleményünk róluk, hanem az Úrnak is.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsolt 104:19-32; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.”

A Biblia Istene az alkotó, a teremtő Isten: „Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot” (Jer 10:12); „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!” (Zsolt 104:24); „Az embert is ő teremtette a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1:27).

Azért, hogy a teremtett világ működőképes maradjon, fenntartóra volt szüksége. A zsidókhoz írt levél Isten Fiáról mondja a következőt: ő az, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3, Károli fordítás).