Igehely: 1Móz 49:8-12; Kulcsige: 1Móz 49:10 „Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Síló, akinek engednek a népek.”
Ahogy Jákób megáldja fiait, akikből Izráel tizenkét nemzetsége lesz, kiemelkedő áldást kap Júda. Siló az a helység, ahol a szent sátort elhelyezték Józsué idejében, a honfoglaláskor, és ott volt egészen a Sámuel próféta idejéig.
Igehely: 1Móz 47:1-12; Kulcsige: 1Móz 47:7 „József apját, Jákóbot is bevezette, és odaállította a fáraó elé. Jákób áldást mondott a fáraóra.”
József bevezette Jákóbot a fáraó elé. (Nem mindennap van lehetőség megjelenni az uralkodó előtt!) Jákób köszöntötte a fáraót. A párbeszédből kiderül, hogy Jákób 130 éves, kevesek és nyomorúságosak voltak ezek az évek. Az Isten által választott ősatya nyomorúságos esztendőkről beszél.
Igehely: Zsolt 36:1-13; Kulcsige: Zsolt 36:10 „Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.”
Isten csodálatos szabadítása lett a miénk: „Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és Ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata” (Kol 1:13-14).
Igehely: 4Móz 24:1-19; Kulcsige: 4Móz 24:17 „Látom őt, de nem most, szemlélem, bár nincs közel. Csillag jön fel Jákóbból, jogar támad Izráelből. Bezúzza Móáb halántékát és a koponyáját Sét összes fiának.”
A csillag és a királyi pálca a próféciában Jézus Krisztust vetíti előre, aki Jákóbból jön fel, vagy Károli szerint: „csillag származik Jákóbból”. Nagy előszeretettel szólunk erről az igazságról a karácsonyi üzenetekben, különösen, ha a betlehemi csillag és a bölcsek történetére gondolunk.
Igehely: 1Jn 2:7-14; Kulcsige: 1Jn 2:7 „Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok.”
Isten az Ő Igéjét tükörként állítja az ember elé, amit ha olvas és hallgat, felismeri benne önmagát: bűnös, elveszett, kárhozatra méltó. De meglátja Istent is az Ő szentségében, igazságában és meglátja Jézus Krisztust, aki egyetlen megoldás a bűneire.
Igehely: Zsolt 148:1-14; Kulcsige: Zsolt 148:12-13 „Ti, ifjak a leányokkal, öregek a fiatalokkal együtt dicsérjétek az Úr nevét! Mert csak az ő neve magasztos, fensége a föld és az ég fölé emelkedik.”
Dicsérjétek az Urat! - szólít fel a zsoltáríró újra és újra az olvasott zsoltárban. Dicsérjék Őt a mennyei seregek, a teremtett világ: nap, hold és csillagok! A természet elemei: villám, jégeső, köd, szélvihar Isten rendelését cselekszi.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.