Igehely: Zsolt 76:1-13; Kulcsige: Zsolt 76:10 „Mert ítéletet tart az Isten, szabadulást ad a földön az alázatosaknak.”
Ászáf a szent sátor Sálembe telepítését ünnepli, amit a pogányok isteneivel szemben Istenünk felemelkedéseként értelmez. Nem azért, mert erősek voltak a szállító léviták, vagy mert Sálem hegyen épült, hanem mert Istenünk világhírű történelemmel megbizonyította magát már akkor.
Igehely: Zsolt 75:1-11; Kulcsige: Zsolt 75:9 „Mert pohár van az Úr kezében, tele habzó, fűszeres borral. Ha tölt belőle, meg kell inni, még a seprőjét is le kell nyelni minden bűnösnek a földön.”
Minden létező Isten atyasága, fősége alatt van. Az övén kívül nincs világ, nincs semmi létező. Ennélfogva mindenki sorsa Isten kezében van. Mindenható szeretetének jele, hogy az Őt szeretőket házának finom italával kínálja.
Igehely: Zsolt 74:1-23; Kulcsige: Zsolt 74:20 „Tekints szövetségedre, mert erőszakkal vannak tele az ország távoli zugai is!”
A zsidóknak a fogságban bőven volt módjuk gyászolni, sírni és önvizsgálatot tartani. A megmaradt népnél ez bűnbánattal és megtéréssel folytatódott. Ezért haza is vezette őket Isten, országukat, templomukat újjáépíteni. Ászáf is ezek közé tartozott.
Igehely: Zsolt 69:20-37; Kulcsige: Zsolt 69:30 „De engem, megalázottat és szenvedőt, segíts meg, és oltalmazz, Istenem!”
Emerson mondja: „A bölcs ember naponta frigyre lép az igazsággal.” Aki meg is éli Isten igazságait, az bekerül az igazságért folyó harcba is. Ezzel megnyeri a helyzetének látását is, mert az igazság Istenhez tartozást ad, az igazsággal szembenállás pedig a gonoszhoz köt.
Igehely: Zsolt 69:1-19; Kulcsige: Zsolt 69:10 „Mert a házad iránti féltő szeretet emészt; rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.”
Életünk néha örvényben vergődés, amelyben nincs szilárd talaj, csak süllyedés. A leghalálosabb örvényt Jézus szenvedte el, mikor magára vette bűneinket, és a keresztfára vitte.
Igehely: Jn 18:1-11; Kulcsige: Jn 18:4 „Jézus pedig tudva mindazt, ami reá vár, előlépett, és így szólt hozzájuk: Kit kerestek?”
Jézus Krisztus eltávozásának ideje elérkezett. Megváltónk tisztában volt mindazzal, ami rá várt. Ebben a tudatban előrement vagy „kiment”, de nem pusztán a kertből, vagy a fák árnyékából a holdfénybe, vagy a tanítványok köréből. Előrement az isteni cél beteljesítésére.
Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”
Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.