Mindennapi áhítatok

2024. augusztus 15., csütörtök

Igehely: Zsid 12:4–11; Kulcsige: Zsid 12:11 „Az első pillanatban ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa.”

Jézus úgy mutatta be a mennyei Atyával megélt kapcsolatát, hogy az mindannyiunk számára elérhető és valóságos lehet. Úgy mutatta be az Örökkévaló szeretetét, mint egy törődő édesapa kedvességét.

2024. augusztus 14., szerda

Igehely: 1Kir 12:6–16; Kulcsige: 1Kir 12:8 „De ő nem fogadta meg a tanácsot, amelyet a vének adtak neki, hanem tanácskozott az ifjakkal is, akik vele együtt nőttek fel, és az ő idejében álltak szolgálatba.”

Isten választott népe sohasem alkotott egységes királyságot. Dávid és Salamon birodalma Júda, Jeruzsálem és Észak-Izráel királyságaiból állt, akik egy rövid időre közös királyt választottak. Dávid családjának dinasztikus öröklését csak Jeruzsálem és Júda ismerte el.

2024. augusztus 11., vasárnap

Igehely: Ef 6:1–4; Kulcsige: Ef 6:2 „«Tiszteld apádat és anyádat»: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik.”

Egyszer egy testvérpárra vigyáztam, a fiúk 7 és 9 évesek voltak. Szóba került a tetoválás kérdése, és a kisebbik azt mondta, hogy ő csak egyetlen dolgot engedne fölírni magára, a tízparancsolatot, hogy mindig emlékezzen rá.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Eszt 4:13–17; Kulcsige: Eszt 4:14 „Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra?”

Gyermekkorunk romantikus története hirtelen aktualitást nyer, amikor hasonló élethelyzetbe kerülünk. A világuralmi törekvés mindig megszédíti a politikai és katonai vezetőket; nem tűrve meg a más véleményen levőket. Sátán az Édenkerttől az Istenhez hasonlósággal csábítja a kísérthető embert. Az Emberfiát is rá akarta venni, hogy világuralmi hatalmát tőle kérje; ám ő nem esett ennek a kísértésnek a csapdájába.