Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 20:25–38 „Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.”

Pál apostol elbúcsúzik az efézusi gyülekezet véneitől, megemlítve nekik azt is, hogy: „közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja orcámat senki” (25.v.).

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Meleg, tavasz eleji napon lehettünk együtt 2023. március 18-án Biharszentjánoson, egy különleges női alkalmon, ahol dr. Balla Annamária beszélt arról…

Hazamentek...

Hálát adunk drága Urunknak azért az életért, amit adott  Hari  József testvérnek. Testvérünk egyik alapító tagja volt a cegőtelki gyülekezetnek és közel 6 évtizedig volt az elöljárója. Az…

SAJTÓTERMÉKEK RENDELÉSE 2026-ra

Nem vagyok robot!
4 + 3 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Istennek legyen hála, 2025. június 8-án a Lónai Magyar Baptista Gyülekezetben kétszeres ünnepre került sor. Elsősorban ünnepeltük a Szentlélek…

Folyó év szeptemberének első vasárnapján vártuk haza Paptamásiba elszármazott testvéreinket, hozzátartozóikat, a jelenlegi tagokat és az érdeklődőket…

 BEMERÍTÉS

Megrendült a szív talaja, zendült a kürt hangja, és megmozdult a víz ismét Szamosardóban. A helyi hívő közösség újból bemerítkezési ünnepre…

 OLVASNIVALÓ

Olvasom az áprilisi Szeretet lapból, hogy ez évben immár sikerült befedni Szilágyballán a Cserepka János Oktatási Központ épületét és hamarosan a belső munkálatokra kerül sor. A tudósítás kapcsán…