Igehely: Mk 4:10–20 Kulcsige: Mk 4:20 „A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.”
Jézus Krisztus egy nagyon egyszerű üzenet hirdetésével kezdte földi szolgálatát: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1:15). Földre jövetelével az Ő személyében elérhető, mi több, megkerülhetetlen közelségbe jött hozzánk az Isten országa. Ezt az általa meghirdetett „ÚR-ságot” mutatja be a 4. fejezetben kezdődő példázatok és csodák sorával. Előbbiek szemléltetik, utóbbiak bizonyítják ennek a titokzatos országnak (11.v.) a földi kibontakozását, működését.
Jézus példázatai közül a négyféle talajról szóló van előttünk. A hozzá fűzött magyarázat miatt könnyű dolgunk van az értelmezésével. De vajon az alkalmazásával is? Krisztus magyarázata szerint a csíraképes vetőmag az igét, Isten élő beszédét példázza (14.v.). Bele van kódolva egy új, isteni élet lehetősége, DNS-e, de befogadó talajra van szüksége ahhoz, hogy kibontakozhasson. Ezért hinti Isten bőkezűen, a legkülönbözőbb úton-módon. Nem személyválogató! Szívünk talaját látva nem latolgatja, hogy megéri-e vagy sem ránk pazarolni értékes, életadó üzeneteit. Egyre csak vet…
A négyféle föld minket, igehallgatókat, példáz, pontosabban az igéhez való viszonyulásunkat: a merev elzárkózástól, a felületes elérzékenyülésen, belelkesedésen át a készséges befogadásig – ami gyökeres változást és jó gyümölcsöt hoz. De nem teljes a párhuzam. Míg a talaj többnyire passzív elszenvedője a művelésnek, vetésnek, gyominváziónak, és gazdáját minősíti az állapota, addig nekünk aktív felelősségünk van abban, hogy megkeményedik-e a szívünk, milyen magokat fogadunk be, mit engedünk meggyökerezni, felnőni vagy akár elburjánzani az életünkben. Ezért hangzik felénk ismételten az intés: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” (Zsolt 95:8, Zsid 3:15). Ha szükségét érezzük, imádkozzuk el a Géczy Katalin énekét: Szántsd fel, Uram, megkövült szívemet…
„Szállnak évezredek, s az Isten egyre vet, napfényes ég alatt még hull az igemag. / Útfélre, kőre is, tövis-vert földbe is hull, hull az igemag… / Légy jó talaj, akiben szárba szökken, kihajt, / aki termést érlel, gyümölcsöt bőven ad!” (Füle Lajos – Mike József).
Mike József
Kérjünk tanítást az Úrtól a gyümölcstermő cselekedetekhez! – Tit 3:14
Saul: a megbüntetett engedetlenség – 1Sám 13:5–14; 15:1–23 (1Sám 15:22)
A zsidók önhitt bizakodása
Igehely: Róm 2:17–29 Kulcsige: Róm 2:28-29 „Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, sem nem az a körülmetélkedés, amely a testen, külsőleg látszik; hanem az a zsidó, aki belsőleg az, és az a körülmetélkedés, amely a szívben van, Lélek szerint és nem betű szerint. Az ilyen dicsérete nem emberektől van, hanem Istentől.”
A vallásos önteltség nem újkeletű jelenség. Ezt ostorozta Jézus a korabeli farizeusokban és írástudókban. Ezt hozza szóba alapigénkben Pál apostol is, Isten ószövetségi népére, a zsidókra gondolva, akik a mózesi törvény külső, ceremoniális elemei megtartásával „letudták” az Úr iránti kötelezettségüket. Tetteikkel hencegve lenézték azokat, akik nem tudtak ilyesmit felmutatni. De a vallásos elbizakodás tetten érhető a mai keresztyének körében is. Ezért nem fölényes ítélkezésre, hanem alázatos önvizsgálatra késztet minket az olvasott leírás, feddés. Hogy önteltség helyett legyünk Szentlélekkel teljesek!
A korabeli zsidóság jellemzésében Pál felsorol néhány olyan pozitív elemet, amelyek nálunk is negatívvá torzulhatnak az Istennel való kapcsolat sekélyesedésével, Lelke munkájának hiányában. Az apostol nemzettársainál az egészséges identitástudat vallásos gőggé, a szeretetből fakadó törvénytisztelet rideg, érdemszerző kötelességtudattá, másokat lenéző törvényeskedéssé fajult. Az Istentől kapott küldetés, missziós lelkület lekezelő leereszkedéssé, trófeagyűjtögető térítési buzgalommá, a hiteles bizonyságtétel pedig a hallgatókat botránkoztató kioktatássá, képmutató moralizálássá silányult. És sajnos, a történelem ismétli magát kicsiben és nagyban, egyénileg és közösségileg is. Vajon milyen irányba haladnak nálunk hívő életünk ezen területei? A gőgös keresztyén már nem krisztusi, csak önmaga karikatúrája!
Életfontosságú, hogy bizalommal forduljunk Istenhez, mennyei Atyánkhoz, és alázattal kérjünk tőle rendszeres felülvizsgálatot. A hozzá fűződő, egyre mélyebb kapcsolat tesz helyre minket, nem az elméleti, személytelen istenismeret. Ez működött már az Ószövetségben is. Dávid kérései máig példaértékűek: Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet… gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess… (Zsolt 139:23–24).
Az élő hit által igazultak meg a régmúlt idők szentjei mind, nem a törvény betartásában nyújtott teljesítményük alapján. Ez a felismerés segít minket is alázatban járni, a megalázkodást gyakorolni, hogy istenhitünk ne váljon önhittséggé. Erre buzdít minket a következő éneklánc: „Mike József: Napindító dicséret a karanténban 4 (youtube.com)”
Mike József
