2025. január 1., szerda

DÉLELŐTT | 
Kezdjük az évet az evangéliummal!

Igehely: Mk 1:1–3 „Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: «Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat; kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!»”

Amikor a teremtésről olvasunk, már akkor is fellelhető Krisztus az igékben: „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá” (1Móz 1:26). A Fiú is részt vesz a teremtésben: „minden általa és reá nézve teremtetett” (Kol 1:16).

Jézus Krisztus a középpontja a megváltásnak is. Nem csak a földi lét, az anyagi világ kezdete Ő. Jézus az én személyes lelki életem kezdete is. Vele kezdődött igazából az én életem. Nélküle lehet élni egy ideig, negyven, ötven, száz évet, kinek mennyit, de – az örök élet szempontjából – Krisztus nélkül az élet csak erre a földi életre korlátozódik. Most mondhatná valaki, hogy azoknak is folytatódik, akik nem Krisztusba vetették a bizalmukat és hitüket.

Igaz, de én azt már nem nevezném életnek. Krisztus az örök élet forrása. Rá van szükségünk, az Ő kifolyt vérére, amit önként adott értem és érted: annak, aki hittel fogadja az Ő áldozatát.

Tedd fel a kérdést magadnak, hogy ki neked Jézus. Mindennek a kezdete? Elkezdted már Vele az Életet? Ha még nem, akkor kezdd el! Ha már elkezdted, akkor áldott kiteljesedést kívánok neked!

Benyovszky Csaba

DÉLUTÁN | 

Hűségfogadás Istennek

Igehely: Zsolt 101:1–8 Kulcsige: Zsolt 101:2 „Ügyelni akarok a tökéletes útra. Mikor jössz hozzám? Tökéletes szívvel akarok élni házamon belül.”

Kedves Olvasó! Mindössze nyolc versből áll ez a zsoltár, ami Dávid pillanatnyi lelkiállapotát vetíti elénk. Érezhető az a hév, amivel igyekszik minden tekintetben tiszta lenni.

Készíts most te is egy listát – ha lehet, írd is le – azokkal a törekvésekkel, amiket itt Dávid megfogalmaz. Majd gondolkodj el minden soron, hogy miként is állsz te ezekkel! Az őszinte önvizsgálat fel tudja tárni, hogy miben kell még alakulnom, miből kell még megtérnem, és azt is, hogy miben vagyok a helyemen. Ha megvolt az önvizsgálat, és kész a lista, hogy miben szeretnél fejlődni/változni/megtérni, akkor határozd el, fogadd meg a mennyei Atyánknak, hogy ebben az évben törekedni fogsz ezekre!

Igen, Uram, szeretnék tökéletes szívvel élni! Gyűlölni akarom a bűnt, és nem szeretnék csalárd szívvel járni-kelni. Szeretni akarom az embereket, olyannyira szeretni, hogy az evangéliumot is meg akarom osztani velük. Ha már enyém lehet egy ilyen becses ajándék, kincs, szeretném azt megosztani másokkal is.

Te mit szeretnél megfogadni így év elején Istennek?

Benyovszky Csaba

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.  És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”

A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.