2023. augusztus 29., kedd

DÉLELŐTT | 
Dániel bűnvalló imádsága

Igehely: Dán 9:1-14; Kulcsige: Dán 9:8 „Szégyenkeznünk kell, Uram, nekünk, királyainknak, vezéreinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened.”

Dániel komoly hozzáállással, megfontolással imádkozott, Isten orcáját keresve, szívét felkészítve. Isten könyvét értékelve, tanulmányozva: „teljesítsd a te Igédet, melyhez reménységet adtál… tégy úgy, amiképp szóltál.” De tanulmányozta népe történelmét is. Érdekel-e minket Isten országának ügye, népének sorsa szerte a világon? Imája mély alázatból fakadt – az önigazságnak nyoma sem volt benne: „nem a mi igazságunkban bízunk, mert vétkeztünk.”
Szíve Isten dicsőségéért hevült – nem a népe vagy felekezete dicsősége motiválta. Egyre buzgóbban, hevesen, Lélekkel imádkozott. Valódi zörgetés volt ez: Ó, Uram, hallgass meg, bocsáss meg, cselekedj a te nagy nevedért! Értelemmel mondott ima is volt, nemcsak Lélekkel. A próféta valósággal érvel imájában. Istennek tetszik, ha színe előtt így érvelünk: „a Te dicsőséged forog kockán, ez a Te néped, melyet megváltottál… ne vesd el örökségedet, Önmagadért!” Bizalomteljesen szól, nem úgy, mint rettegő rabszolga, hanem mint aki teljes szívvel bízik a felséges Isten kegyében: „Ó, én Istenem!”
Uram, taníts minket is imádkozni!

Borzási Sandor

DÉLUTÁN | 

Ők inkább a Bárányt követik

Igehely: Jel 14:1-5; Kulcsige: Jel 14:5 „És szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek.”

Fenséges mennyei képet tár elénk az Úr, hogy mintaként szolgáljon itt és most a földön. Mindenekelőtt igaz bűnbánattal és élő hittel igazoljuk, hogy az elpecsételtek közé tartozunk, akik megmostuk és megfehérítettük ruháinkat a Bárány vérében. A világot megtagadva, tekintetünket szegezzük Isten Bárányára, aki elvette a világ bűneit, s kövessük Őt, valahová csak hív. A megöletett Bárány Pásztorként legeltet minket, vizek élő forrásaira vezet (Jel 7:17). Az övéi hallják a hangját, s követik Őt szűzies elkötelezettséggel és hűséggel. Erősödjünk meg a kegyelemben, és vállaljuk érte, ha kell, a szenvedést is! A menny új énekét már itt meg kell tanulnunk. Hogy ott zenghessünk, hárfáinkat itt kell felhangolnunk. Krisztust követve készüljünk fel az szentek örökségében való részvételre, szentül élve e jelenvaló világban.
„Vonj Te engem, mert énbennem az erő kevés! Gyarlóságom érzem, látom, s bánt a tévedés. Ám erőd, ha általjár, lelkem mind magasbra száll, S egykor mennyben hálám zengem: Dics néked, Bárány!” (HH 201.)

Borzási Sandor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 4 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:1–12; Kulcsige: 1Thessz 2:8 „Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.”

Középiskolában bibliaismeretet oktatva (nem titkolt cél az evangélium hirdetése) többször is beszélgethettem pedagógusokkal. Az egyik tanárnő így foglalta össze a pedagógia lényegét: „A gyermeket szeretni kell!” Ennyi! Egyszerű, de a lényeget megragadó definíció. A tanárok is rájöttek: ha szeretik azokat, akiknek ismereteket, életszemléletet akarnak átadni, sokkal könnyebb dolguk lesz.