2020. december 27., vasárnap

DÉLELŐTT | 
A 12 éves Jézus a templomban

Igehely: Lk 2:39-52; Kulcsige: Lk 2:49 „Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”

Jézus földi életének első 12 évéről nagyon kevés tudósítás található az evangéliumokban. Lukács evangélista mégis jónak látta feljegyezni, hogy a Názáretben töltött évek alatt, az Isten Fia növekedett, erősödött és megtelt bölcsességgel. Isten kegyelme teljes mértékben volt rajta. Amikor pedig betöltötte tizenkettedik életévét, szülei magukkal vitték Jeruzsálembe, a páska ünnepre. Amint az ünnep véget ért, a Jeruzsálembe érkezett zsidók visszaindultak otthonaikba. Mivel az utazás akár több napos is lehetett, ezért a családok együtt utaztak a rokonokkal és ismerősökkel. Ilyen körülmények között könnyen előfordulhatott, hogy az utazás során szem elől tévesztették egymást a családtagok. Így történt ez Józseffel és Máriával is, hogy csak egy napi járóföld megtétele után vették észre, hogy Jézus nincs velük. A kérdés az feléd ezen a reggelen, hogy hol van Jézus az életedben? A főhelyen van? Sajnos az ember tud úgy is utazni, hogy nem veszi észre, Jézus nincs már vele. Vajon hány lépést tudsz megtenni nélküle, míg észreveszed?

Csak harmadnapra találták meg a gyermeket a templomban, miközben a tanítómestereket hallgatta és őket kérdezte. Az aggódó anya szemrehányó kérdésére Jézus válaszában arról tanúskodott, hogy megértette földi küldetését. Ezért egyértelműen különbséget tett földi szülei és mennyei Atyja közt. Isten gyermekei ma is tudják, hogy mi a küldetésük ebben a világban. Ezt nem lenne szabad soha szem elől téveszteni.

Lukács fontosnak tartja megjegyezni, hogy ezután Jézus engedelmeskedett szüleinek. (51v.) Annak ellenére, hogy a gyermek Jézus tudta mennyei küldetését, mégsem feledkezett meg a szülei iránt való engedelmességről. Így gyarapodott bölcsességben, vagyis értelme is növekedett; testileg is fejlődött, és az Isten és emberek előtti kedvességben is. Ez utóbbi a szociális fejlődésére utal.

Isten gyermekeként mi az, ami legjobban leköti a figyelmed? Milyen területen növekedsz mostanában? Hogyan segíted elő mások értelmi, lelki és szociális fejlődését?

Tóth Róbert

Imaáhítat: 

Imaáhítat: Magasztaljuk Istent, mert ez új évben is minden napunk az ő kezében van, biztos helyen! – Ézs 49:16

Bibliaóra: 

Bibliaóra: Az új élet lehetőségei – Kol 4:2-18 (Kol 4:5-6)

DÉLUTÁN | 

Három prófécia beteljesedése

Igehely: Mt 2:13-23 Kulcsigék: Mt 2:13-15 „Miután elmentek, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket. Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék az, amit az Úr mondott a próféta által: «Egyiptomból hívtam el a fiamat.»”

A bibliai próféciák nem tartoznak a rejtvények vagy találóskérdések műfajához. Konkrét helyek, számok, nevek és események vannak előre megprófétálva. Ezek pedig legtöbbször letisztult nyelvezettel és közvetlen, félreérthetetlen utalással hangzanak el.

Jézus gyermekkoráról (már legalább kétéves volt) olvastunk 3 eseményt, amit egy meghatározó tényező köt össze: általuk próféciák teljesedtek be. Már az evangélium 1-4 fejezetében 7 ilyen megjegyzést találunk. Miért tartja fontosnak Máté, hogy közölje olvasóival, az ószövetségi ígéretek beteljesednek? Neki (szemben Márkkal és Lukács-csal) főleg zsidó olvasótábora volt, akik ismerték az Ószövetséget és tisztában voltak a próféciák műfajával. Hogy igazolja az események hitelességét, utalást tesz az Isten prófétai üzenetére, amik több száz évvel korábban hangzottak el és most beteljesednek. Máté itt messiási próféciákat idéz, amikor a Messiás még kisgyermek volt, és József, a nevelőapja gondozása alatt élt.

Rengeteg korábbi ígéret beteljesedett már Jézus Krisztusban, mint: ábrahámi származási vonala, dávidi vonala, Betlehemben és szűztől való születése, előhírnöke, királyi, prófétai és papi küldetése, gúny tárgyáva teszik, megkorbácsolják, kezét, lábát átszúrják, csontjait viszont nem törik meg, az emberek bűneit hordozza, meghal és harmadnap feltámad a halálból. Hisszük és hirdetjük, hogy amiként ezek beteljesedtek, a többi is következni fog, mert a mindenható Isten számára a jövő egyben múlt is.

Ma elhangzik az a felvetés is, hogy az Újszövetség írói „megszerkesztették” a próféciák beteljesedését. Talán nem is lenne lehetetlen megírni egy ilyen könyvet. De elviselni a megaláztatást, kínokat, börtönt és mártíromságot úgy, hogy közben tudom, hogy az egész hazugság, az elképzelhetetlen. A tanítványokkal pedig ez történt. Idevág Charles Nixon exelnök tanácsosának egyik gondolata, aki később újjászületettnek tartotta magát: „A Watergate-botrányba a világ 12 legbefolyásosabb embere keveredett bele, és képtelenek voltak egy hazugság mellett három héten át kitartani! Azt mondod hát, hogy 12 apostol képes volt 40 éven át kitartani egy hazugság mellett? Teljességgel lehetetlen!” Egyetértek vele.

Boros Róbert

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 3:1–13; Kulcsige: 1Thessz 3:3 „Hogy senki meg ne tántorodjék a mostani megpróbáltatásokban. Hiszen ti is tudjátok, hogy erre vagyunk rendelve.”

Pálnak az a nyugtalansága van most előttünk, amit mi is érzünk akkor, ha nem érünk el valakit, pedig tudjuk jól: még jó lenne ott lenni mellette, bátorítani, látni lépéseit, életét. Egyfajta szülői felelősség ez, amit Pál most lelki atyaként él meg. Azon töpreng az apostol: vajon elég erős-e a fiatal gyülekezet hite? Kézzel-lábbal törekszik, hogy ott legyen mellettük, de nem sikerül. Végül Timóteust küldi el hozzájuk maga helyett. Meg a leveleit.