2019. november 27., szerda

DÉLELŐTT | 
Az Úr előtti csendességben válaszokat kap Saul

Igehely: ApCsel 9:9-19; Kulcsige: 9:9 „És három napig nem látott, nem evett és nem ivott. Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás!”

Minden frissen megtért hívő embernek ilyennek kell lennie és ilyennek kell maradnia, mint Saul: imádkozó, nyitott a lelkiekre, a vezetésre, a tanulásra. Mire vezette őt az Úr?

Az Úrral töltött idő fontosságára. Saul imádkozik, erről a mennyben is tudnak. Ez nagyon fontos dolog a hívő életben: nem megszokásból imádkozni, kérni valamit, hanem csendben az Úrra figyelni.

A hitvalló bemerítés fontosságára. Felnőtt korban bemerítkezett, valószínűleg Anániás merítette be, bizonyságot tett, hogy a régiek elmúltak és újjá lett minden. Meghalt és feltámadott Krisztussal.

A testvéri közösség fontosságára. Szüksége volt Anániásra, ő segítette, irányította. Hallgatott rá, figyelt rá. Krisztus testében szükségünk van egymásra.

A szolgálat fontosságára. Ahogy Anániás kész volt félretenni előítéleteit azért, hogy szolgáljon Saul felé, ugyanúgy Saul is meglátta, hogy Isten tőle is ezt kéri.

Megbeszéled-e az Úrral kérdéseidet a csendességed ideje alatt? Hogyan érted meg az Isten válaszát?

Szűcs Sándor

DÉLUTÁN | 

Izráel választott vezetői

Igehely: 2Móz 18:13-27

A vezetés művészetéhez hozzátartozik néhány alapelv, ami segít elsajátítani e szolgálatot:

Felelősségtudat: Mózes nagyon komolyan vette a szolgálatát. Időt, energiát nem sajnált, odaadó volt és szorgos.

Nyitottság. Minden vezetőnek hallgatnia kell a tanácsra, a figyelmeztetésre. Ha nem teszi, nem lesz sokáig vezető.

Elővigyázatosság. Minden vezető elfáradhat, kimerülhet, szüksége van segítőkre, de kikapcsolódásra is. Erre a szolgálattevő, de a gyülekezeti tagok is figyelhetnek.

Átruházás. A munkamegosztás egy jó lehetőség a terhek megosztására, a felelősség átruházására. Olyan embereket kell találni, akik megbízhatók, komolyak.

Szervezés. A vezetőnek jó szervezőnek kell lennie. Mózes beosztotta őket ezres, százas, ötvenes és tízes csoportokra. Átláthatóbb és egyszerűbb.

Hatékonyság. Ezt nagyon komolyan kell venni, hisz kevesebb idő alatt több ügy kerül rendezésre. Mindenkinek jobb így.

Hogyan tudnád elmélyíteni ezeket az alapelveket? Hogyan tudnád gyakorlatba ültetni a te életedben és munkádban?

Szűcs Sándor

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 2 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.