2019. január 3., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Lépj!

Igehely: 1Kir 20:1-22; Kulcsige: 20:3 „És ezt üzente neki: Így szól Benhadad: Ezüstöd és aranyad az enyém, legszebb feleségeid és fiaid is enyémek!”

Milyen arcátlan üzenet ez: „Ezüstöd és aranyad az enyém, legszebb feleségeid és fiaid is enyémek!” Ha a király megadta volna magát, ez meg is valósult volna. De Isten szavára ellenállt, harcolt és győzött. Ma is jön így Isten gyermekeihez az ellenség, de nem kell hinni neki, mert a győzelmet Isten adja. Viszont nekünk is van tennivalónk. Van olyan eset, amikor Isten azt mondja: veszteg legyetek, és meglátjátok Isten szabadítását, de az általános szabály mégis az, hogy a népnek is, meg nekünk is meg kell tennünk a magunk részét. A diáknak tanulnia kell, a felnőttnek dolgoznia, mert nem hull az ölébe a mindennapi kenyér, az új kocsi vagy ház.

Ebben az évben is sok testi és lelki áldásban lehet részünk, ha lépünk, és megtesszük a ránk eső részt. Az áldást mégis Isten adja, mert lehet korán kelni és későn feküdni eredmény nélkül is. Tehát lépj, tedd meg a te részed, keresd Isten akaratát, olvasd az Igét, és cselekedd meg! Ne elégedj meg annyival, hogy elmondod imádat, majd semmit nem teszel, sőt el is felejted, hanem lépj, és várd Isten válaszát. Aztán pedig légy hálás!

Nagy Géza

DÉLUTÁN | 

Ne köss szövetséget velük!

Igehely: 2Móz 23:20-33

Mielőtt Isten bevezette volna népét az Ígéret földjére, komoly parancsot adott: Ne kössenek szövetséget azokkal a népekkel, sem isteneikkel! Lehet, azt mondod, ez messze áll tőled, mert nem kötsz szövetséget sem más néppel, sem azok bálványisteneivel. De ez a szövetségkötés nemcsak nagy ceremóniával jöhet létre, hanem csendben, szinte észrevétlenül is megvalósulhat, és nagy erővel megkötöz. Például úgy, hogy igazodsz a körülötted élő istentelen emberekhez, az ő gondolkodásmódjukhoz, értékeikhez és eljárásaikhoz. Alárendeled, oda adod magad arra az életmódra, és ez köt téged, mint egy szövetség. Megteszed a bűnt, és kötve leszel hozzá, szolgája leszel a bűnnek, és önmagadtól már nem tudsz szabadulni. Egyetlen módja a szabadulásnak, hogy elfogadod az Úr Jézus váltsághalálát, s eggyé leszel Vele halálában és feltámadásában.

Tehát, vigyázz kapcsolataidra és cselekedeteidre, mert azok által láthatatlan szövetségek jönnek létre, amelyek kötnek. Gondolkozz el, milyen szövetségek, megkötözöttségek, rendezetlen bűnök vannak életedben, és még ma térj meg azokból!

Nagy Géza

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 1:5–10; Kulcsige: 1Thessz 1:8 „Mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk.”

A hírek természete a terjedés. Minden korban megvolt a hírekre a kereslet, olykor túlzásba is estek (és lehet esni ma is): „Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17:21).