2024. október 14., hétfő

DÉLELŐTT | 
Folyamatos ima a harcolókért

Igehely: 2Móz 17:8–16; Kulcsige: 2Móz 17:11 „És az történt, hogy valahányszor Mózes fölemelte kezét, Izráel volt az erősebb, amikor pedig leeresztette a kezét, Amálék volt az erősebb.”

Az én generációmra az jellemző, hogy egy-két kattintással szeretünk megoldani mindent. Ehhez megvan a technikai háttér. A szolgálathoz és küzdelmeinkhez sok tanácsot kapunk azoktól, akik előttünk jártak. Nagyon sok keresztyén irodalom áll a rendelkezésünkre. De egyik ismeret sem fog helyettünk imádkozni a szolgálatunkért. Ne csak ismeretet gyűjtsünk, hanem imádkozzunk is!

Kezdő ifjúsági pásztorként kaptam egy küldetést, hogy térjenek meg az ifjúsági csoport tagjai, és legyenek többen újak is a csapatban. Végzett lelkészként volt néhány ötlet a tarsolyomban, amit elkezdtem alkalmazni, de nem kerültem közelebb a célhoz, sőt rosszabb lett a helyzet. Közben megszületett első gyermekem, és rám hárultak az altatások, hogy feleségem is tudjon pihenni. Amíg ringattam a fiamat, azon gondolkodtam, hogy mit tehetnék a fiatalokért? Egyik alkalommal nagyon el voltam keseredve a helyzetük miatt, és elkezdtem imádkozni az ifjúsági tagokért egyenként. Később ebből rendszer lett, majd egyszer csak megtért az egyik fiatal, majd a következő, és végül mindegyik. Megváltozott az egész csapat, új tagokkal bővültünk.

Amikor a harcaidról gondolkozol, ne csak a megoldásokról gondolkodj, hanem harcolj a térdeiden is!

Bognár Benjámin

DÉLUTÁN | 

„Ne mondd, hogy fiatal vagy!”

Igehely: Jer 1:4–10; Kulcsige: Jer 1:7 „ Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok!”

Mennyi idősen lehet elkezdeni, és hány éves korig lehet végezni a szolgálatot? A Bibliában nem olvasunk nyugdíjkorhatárról. Olyanról igen, hogy egy bizonyos kor felett megváltozott az Istent szolgáló egyének szolgálata.

Amikor valaki állásinterjúra megy, az interjú vezetője nagyon sok adatot próbál megszerezni róla. Az önéletrajzon túl is sok helyről próbálnak adatokat megszerezni. Ezek ismeretében próbálják eldönteni, hogy alkalmas-e a megpályázott állásra vagy nem.

Isten sokkal több adattal rendelkezik rólunk, mint bárki más a földön. Amikor szolgálatra hív, mindent figyelembe vesz, és a legjobb döntést hozza. Ő, aki a hajszálainkat egyenként számontartja, aki a fogantatásunkkor már minden napunkat tudja, ő döntene rosszul, amikor elhív a szolgálatra? Nem, ő tudja, hogy alkalmas vagy rá. Ő tett alkalmassá. Tudja küzdelmeidet, helyzetedet, korodat, nehézségeidet, képességeidet stb. Amikor megformált, tudta, hogy kivé leszel, és kincseket rejtett el benned. Most, amikor szolgálatra hív, tudja, hogy mit csinál, ezért ne kételkedj!

Ne keress kibúvót, ne az alkalmatlanságodat bizonygasd, ne alázatoskodj, hanem tudd azt mondani, amit már olyan sokan mondtak a Biblia szereplői: „Itt vagyok, Uram!”

Bognár Benjámin

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Jel 1:4–8; Kulcsige: Jel 1:8 „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.”

Advent van, az Úr közeledik, eljön, megérkezik. Készülj a találkozásra! Évekkel ezelőtt hallottam egy történetet egy nagy óceánjáró hajóról, amelynek egyik oldalában, éppen a motorháznál, egy nagy törés keletkezett, amit nem tudtak befoldozni. A hajóskapitány a hangosbemondón mindazokat, akik a hajó másod- és harmadosztályán voltak, áthívta a luxusrészlegre. Ehetnek és ihatnak, amit szeretnének, érezzék jól magukat. Hangos éljenzés és öröm tört ki az emberekből, és azt kiáltották, hogy ő a világ legjobb hajóskapitánya. Tényleg az volt?