2018. október 1., hétfő

DÉLELŐTT | 
Sok beszédnek sok az alja

Igehely: Péld 10:6-32; Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

Hogy bölcs, értelmes, igaz, vagy éppen gonosz, ostoba, bolond, bűnös valaki, azt a beszéde elárulja. Mi sokszor úgy ítéljük emberileg, hogy az a bölcs ember, aki jól meg tud felelni másoknak, vagy akinek mindenre van egy frappáns válasza. De az ige hangsúlyozza, hogy meg is kell fogadni a parancsokat (8), az intést (17) és azt is, hogy a bölcs tartózkodó a tudásával (14). Ahhoz, hogy életnek forrása legyen beszédünk és áldás mások számára, megfontoltan kell beszélni – vigyázni. Mert a sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés. Számít az is, ha kimondom, vagy ha nem mondom ki. „Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.” (Zsolt 17: 3 Károli) De a hallgatagság önmagában nem erény. Mert ha helyet adok gonosz gondolatnak, Isten látja a szíveket is...

Hogy Istennek tetsző és embereknek áldás legyen a beszédünk, ahhoz új szív kell először. Azután folyamatosan a Szentlélek befolyása, irányítása alatt kell élnünk. Van-e mit megvallanod ma reggel?

Hiszed-e, hogy az Úr Jézus képes megváltoztatni beszédedet?

Kelemen J. Sándor

DÉLUTÁN | 

Életmentő áldozat

Igehely: Jn 10:7-11; 11:49-52

Akár tudunk róla, akár nem, életünk többször igen komoly veszélyben forog. A Sátán és eszközei szeretnék ellopni, elrabolni békességünket, örömünket, reménységünket, sőt üdvbizonyosságunkat is. Már, ha van. Végső soron örök halálunkat akarja. Erre tökéletes eszköz a rendezetlen bűn. Egyedül képtelenek vagyunk éberen és hatékonyan védekezni!

Jézus Ajtóként beenged Isten áldott és megnyugtató jelenlétébe. Ugyanakkor a világból kihívott népe közé is. Kirekeszti az ellenséget, a károsító tényezőket. Mesterkedéseik, támadásaik Őt érték! Ő azért jött, hogy örök életünk legyen, és túláradó bőségben éljünk.

Jézus saját vérén vásárolt juhainak tekint bennünket. Jó Pásztorként életét, kényelmét, kiváltságait önként adta értünk. Mindenkinek jobb volt, hogy egyetlen ember haljon meg a népért és Isten szétszóródott gyermekeiért, semhogy valahányan elvesszünk! Engesztelő, helyettesítő áldozata a Belé vetett hit által hat. Általa az Atya őrködik a Gyülekezet felett. Kezéből senki és semmi ki nem ragadhat!

Vass Gergely

 Napi áhítat

Igehely: Mk 1:21–28 Kulcsige: Mk 1: 22 „Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Jézus tanításán álmélkodtak az emberek. Felismerték a különbséget Jézus és az írástudók tanítása között. Ő hatalommal beszélt; azoknak szavai erőtlenek voltak: „Ő volt a hang, azok csak visszhangok. A Törvényadó, Törvénymagyarázó és Bíró isteni tekintélye úgy átsugárzott tanításán, hogy az írástudók tanítása nem tűnhetett másnak, mint fecsegésnek” (Jamieson, Fausset és Brown kommentár). Szavainak hatalmát cselekedetei és csodái is igazolták. Csoda csodát követett. Megnyilvánult Krisztus abszolút uralma a betegségeken, démonokon, a halálon és a természet elemei felett.