2018. május 25., péntek

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek által leszünk ugyanannak a családnak tagjai

Igehely: ApCsel 15:4-12; Kulcsige: ApCsel 15:8 „A szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk.”

A megtért zsidók és a megtért pogányok több területen is különböztek egymástól. A különbségek hangoztatásával feszültségek keletkeztek, ugyanakkor az evangélium üzenetének a terjesztése is veszélyeztetve lett. Annak érdekében, hogy az ellentét megszűnjön, Pál apostol és munkatársai nagy áldozatot hoztak, felmentek Jeruzsálembe, hogy ott tisztázzák a helyzetet. Péter hozzászólásából az tűnik ki, hogy ő Isten szemszögéből próbálta kezelni a kialakult problémát: „a szíveket ismerő Isten pedig bizonyságot tett mellettük, amikor éppen úgy megadta nekik is a Szentlelket, ahogyan nekünk” (8). Az Isten döntését el kellett, hogy fogadják, még akkor is, ha egyesek számára az idegen volt.

Mi el tudjuk fogadni azokat, akiket már Isten elfogadott? Van bennünk nyitottság és rugalmasság arra, hogy esetleg változtassunk meglátásainkon? Mit tartunk fontosnak: azt, ami megkülönböztet, vagy pedig azt, ami összeköt? Készek vagyunk-e hirdetni az evangéliumot másoknak, hogy megkapják a Szentlélek ajándékát, és üdvösségre jussanak?

Fekete Csaba

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek átfogó munkája 

Igehely: Jn 16:7-15

A Szentlélek Pártfogónak is van nevezve, aki segít rajtunk és közbenjáró szolgálatot végez a mi érdekünkben. Az Úr Jézus a Szentlélek munkájával kapcsolatosan több mindent megemlít: 1. Leleplezi a világ előtt, mi a bűn (8). A bűn céltévesztést is jelent. A „legnagyobb bűn” az, ha valaki nem hisz Jézus Krisztusban, mert egyedül neki van hatalma megszabadítani az embert ebből az állapotból. 2. Elvezet a teljes igazságra (13). A hazugság az ördögtől van. A Szentlélek arról tanúskodik, hogy Jézus az Atyától jött és az Atyához ment. Az igazság, amiről a Szentlélek mindenkit meg akar győzni: Jézus az Isten Fia, és hatalma van örök életet adni. A Szentlélek meg akar győzni arról, hogy igaz az Isten beszéde és megbízható. 3. A Szentlélek az apostolok által a jövővel kapcsolatos eseményeket is kijelentette számunkra. Soha nem mondhat senki többet annál, mint amit a Lélek már kijelentett számunkra. 4. A Szentlélek Jézust dicsőíti (14a). A Szentlélek tehát nem a lelki ajándékokat magasztalja, és nem is az embereket. 5. A Szentlélek teljes mértékben összhangban van az Atyával és a Fiúval, és közvetíti azokat a lelki áldásokat, amelyekkel Jézus Krisztus rendelkezik (14b-15).

Fekete Csaba

 Napi áhítat

Igehely: 1Thessz 2:13–20; Kulcsige: 1Thessz 2:14 „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól.”

Amint a thesszalonikai gyülekezet megszületett, egy új valóságban is találták magukat. A helyi gyülekezet identitása nem abban merül ki, hogy Krisztus és mi, thesszalonikaiak. Pál kinyitja az ablakot, és megmutatja az új testvéreknek, hova is kerültek: „Mert ti, testvéreim, hasonlóvá lettetek az Isten gyülekezeteihez, amelyek Júdeában vannak, és a Krisztus Jézusban hisznek, mivel ugyanazokat szenvedtétek el ti is a saját népetektől, mint ők a zsidóktól” (14.v.).