Igehely: Róm 15:1-6 „Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.” Zsolt 69,10 Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, Fil 2,2 hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.”
Nemcsak Nyugaton, a szomszéd országokban, hanem immár itthon is, a saját városunkban, falunkban, nagy vagy kis gyülekezetünkben kell szembenéznünk azzal, hogy egyre többen döntenek amellett, hogy kilépnek a közösségből, újakat alapítanak, vagy ezekhez csatlakoznak. Rosszabb esetben távol maradnak gyülekezettől, később az Úrtól is. Okot és magyarázatot mindig tudnak mondani; hibák és hibások listáját sorakoztatják fel saját lelkiismeretük megnyugtatására, bizonyságul, hogy döntésük mennyire fontos volt.
Mondhatná valaki, hogy nincs igazuk abban, hogy vannak gyengék, lelkileg erőtlenek a gyülekezetben? Hogy vannak, akik másképpen látják a lelki munkát? Kiknek nagyon fontos a megszokott program, ezért minden újítást elleneznek? Akiknek az öltözködés, étkezés és sok egyéb jelenti a biblikus életvitelt? –Vak az, aki nem látja, elfogult, aki tagadja, de nem gyáva, aki nem menekül!
Modern korunk szószólói különféle cifra tanácsokkal és tanításokkal rukkolnak elő, kedvezve az énünknek, fittyet hányva mások véleményére és minden ismert gyülekezeti rendre, elvre. Merj kiállni a véleményed mellett – mondják –, légy bátor, és változtass! Vajon ez lenne a helyes megoldás?
Pál apostol azt írja, hogy a régi Írás – „amit korábban megírtak, a mi tanításunkra”(Róm 15:4) – a megoldás! Nem vesztette értékét, sem hitelességét! Még ennél jobbat nem talált ki egyetlen modern koponya sem, ami valóban hosszútávon járható utat biztosítana! Az együttélést, a közösségi életet tanulni kell! Erre szolgál az Ige. Íme, néhány alapelv:
Jézus akarata az, hogy „egy szívvel, egy szájjal” dicsőítsük Istent.
Isten akarata, hogy „kölcsönös egyetértés legyen közöttetek”. A Sátán éppen az egységet akarja tönkretenni.
Isten „a türelem és vigasztalás Istene”. Ő meg tud tanítani türelmesnek lenni a másik emberhez.
Az Ige reménységet ad.
Helyezzük előnybe a másik személyét, keressük azt, hogy a másiknak kedvezzünk.
Van-e annyi bátorságunk, hogy kipróbáljuk? Hisszük-e, hogy működik az isteni alapelv? Rá merem-e bízni Istenre, hogy ha lemondtam a saját elképzelésemről, akkor ő e nélkül is győzelemre viheti a munkáját?
Isten adjon erőt és kitartást e nem kis lemondást igénylő döntésben, és adjon áldott megtapasztalásokat!
Szilágyi Zsigmond
Adjunk hálát az Úrnak élethosszig tartó gondviseléséért! – Zsolt 71:15-18
Nyerd meg a csatát hit által! – 1Sám 17:20-50 (Aranym.: 1Sám 17:47)
Mások iránti törődésünk megnyilvánulása
Igehely: 2Kor 1:13-2:13
„Mert sok gyötrődés és szívbeli szorongás között, sok könnyhullatással írtam nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amely igen erős énbennem irántatok.” (2Kor 2:4) – írja Pál a korinthusiaknak második levelében is.
Mi volt az, ami visszatartotta, hogy végleg lemondjon ezekről az emberekről? A tiszta lelkiismeret és az átláthatóság. Isten előtti őszinteség és magatartásbeli szentség jellemezte. Mert nemcsak az a kérdés, hogy mit teszünk, hanem hogy milyen indítékból cselekszünk. Mi indít az adakozásra, szolgálatra? Úgy véljük, a cselekedet garanciát jelent. Pedig gyakran egy rosszul sikerült cselekedet nagyon nemes szándékból származhat, és az Úr ezt méltatja. Máskor egy kiválóan sikerült tett, ami nagy elismerést arat, de rossz indítékból származik, Isten előtt nulla.
Miben nyilvánulhat meg törődésünk mások iránt?
1. Kezdeményezésben. Vágyni testvéreink után, érdeklődni állapotuk felől. Nem a mások kezdeményezésére várni. A mai rohanó világban szinte teljesen feldaráltuk kapcsolatainkat: „az élet országútjáról átkerültünk az autópályára”. Az erős közösségi életformát felváltotta az egyénekre bomlott társadalom. Keressük a módját, hogy Pálhoz hasonlóan, hidakat építhessünk mások felé!
2. Együttérzésben és segítésben. Törődő lelkületét bizonyítja, milyen sokat aggódott, imádkozott, követeket küldött, híreket elemzett, leveleket írt a gyülekezetek gondjaival, állapotával kapcsolatosan, amikor nem lehetett közöttük. Amíg közöttük szolgálhatott, éjjel-nappal értük fáradozott. A szeretet sokakban meghidegült. Nálunk ne legyen így! Németországban egy embert hét évvel a halála után találtak meg. Akkor is a rendőrség törte rá az ajtót, mert felgyűlt a tartozása a bekapcsolva hagyott hűtőszekrény és tv miatt, és elfogyott a pénz a hitelkártyájáról.
3. Megbocsátásban. Pál megbocsátott a vétkesnek, vigasztalással fordult felé. Amikor megbocsátunk, azt mondjuk: „az Isten szeretetével szeretlek.”
Ma este kérdezd meg az Úr előtt: Van-e valaki, akivel helyre kell hoznod a megromlott kapcsolatot? Akinek meg kell megbocsátanod? Akit meg kell vigasztalnod, mert túlságosan szomorkodik állapota miatt? Kérd Istent, hogy nyilvánuljon meg életedben is a mások iránti szeretetteljes törődés!
Székely Béla Dániel
