2017. március 14., kedd

DÉLELŐTT | 
Szabadításra várva

– JSir 3:1-26

Amikor szenvedünk, keressük azok bizonyságtételét, akik hasonló helyzeteken mentek át. Jeremiás úgy beszélt magáról, mint aki „nyomorúságot látott az Úr haragjának botja miatt”. A próféta őszintén leírta, amit érzett. Keresetlen szavakkal kitárta összetört szívét. A szenvedés nyomán elcsüggedt benne a lélek. Ezt is leírta számunkra. De aztán meggondolta magát, és elkezdett reménykedni az Úrban. Feltekintett Rá, és eldöntötte, hogy várja az Ő szabadítását. Hangulata és imája azonnal megváltozott. Már nem volt nehéz a nyomorúság sem, élvezte azt, hogy várhat az Úrra, és kimondta a remény szavait: „nem vet el örökké az Úr”. Bátran szegezi a kérdést ma nekünk, akik hajlamosak vagyunk a sopánkodásra: „Miért siránkozik az élő ember? Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!” (39- 40. v.).
Mit teszünk, míg Isten szabadítását várjuk? Kövessük a síró próféta példáját, és a nyomorúság idején keressük még buzgóbban az Urat, térjünk meg hozzá, mert ő nem „szíve szerint alázza és szomorítja az embereket”.

Bálint Pál

DÉLUTÁN | 

Baráti látogatás

– Jób 2:11-13

Nagyon sok betegségnek a bűn az oka. De van olyan próba is, ami nem a bűn következménye. Ilyen volt a vakon született ember esete is. Jóbot sem a vétkei miatt éri a próba. Milyen jó, ha a nehéz helyzetben vannak együtt érző barátok. Ilyenkor a hallgatással is lehet vigasztalni. De Jób barátai azt kérdezik, amit a tanítványok: Mi az oka? Ki az oka? Helyesebb lenne azt kérdezni: Mi a célja? Van olyan próba, aminek az okát itt a földön nem fogjuk megtudni, de a célját megérthetjük. Az egyik célja a próbának, hogy kiderüljön számunkra, és mások számára is az, amit Isten úgy is tud, hogy tiszta szívből szeretjük-e Őt, vagy csak az áldásai miatt. A másik célja, hogy a hitünk kipróbált legyen. A hit milyensége nem a jólétben, hanem a próbákban mutatkozik meg. Aki azt hiszi és hirdeti, hogy Isten gyermekeit soha nem érheti próba, az előbb vagy utóbb csalódni fog. Isten a kitartó hitet már a földön megjutalmazza, odaát a menny dicsőségében pedig örök élettel várja hűséges, kitartó szolgáit. Jelentsen ez bátorítást mind a szenvedőknek, mind a vigasztalóknak.

Király Antal

 Napi áhítat

Igehely: Lk 12:35–40; Igehely: Lk 12:37 „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik.”

A keleti kultúrában, Lukács idejében az embereknek nem volt órájuk, így a pontosság ismeretlen fogalom volt náluk. Amikor a ház ura el volt utazva, a szolgák várták a visszajövetelét. Miután az otthon maradt asszonyok és gyerekek elfogyasztották eledelüket, a szolgák mindig félretettek egy részt az eledelből arra az esetre, ha uruk megérkezne. Estére a ház népe nyugalomra tért, de a szolgának ébren, szolgálatra készen kellett várnia urát.

Amint a szolga várja haza urát, akképpen kell nekünk, hívőknek, várnunk vissza az Úr Jézust. Hogyan lehetünk készen az ő jövetelére?