2021. október 26., kedd

DÉLELŐTT | 
Isten előtt vannak a szentek imádságai

Igehely: Jel 8:1-6; Kulcsige: Jel 8:3 „Egy másik angyal is odajött, és megállt az oltárnál, kezében aranyfüstölő, és adatott neki sok füstölőszer, hogy a szentek imádságaihoz tegye az aranyoltárra, amely a trón előtt van.”

Olvasva ezen igéket, a vihar előtti csend képe jut az ember eszébe, melyben különös jelenet tárul szemünk elé. Vészjósló az a félórai csend a mennyben, és valóban, az azt követő hét trombitaszó kemény ítéletsorozattal sújtja a földet. A világ olyan lármát csap maga körül, hogy nem hallja meg Isten szavát, mely előre figyelmeztet a közelgő ítéletre. Az Úr ellenben meghallja a szentek imáit, és sok beszédünk közepette talán a legértékesebbek lesznek azok a csendes, sokszor mások által nem látott imáink, melyekben hálát adunk, közbenjárunk másokért, vagy éppen bűnbánatot gyakorlunk. Nem is vagyunk méltóak az Úr válaszára, de Ő Szentlelke által esedezik értünk, és imáinkat az Atya elébe viszi, aki meghallgatja azokat. Sokszor nem számol Istennel a maga körül Bábelt építő ember, de az ítélet idején vádaskodik, hogy miért enged meg az Úr ezt vagy azt. Isten számon fogja kérni életünket és azon a napon, megállva Jézus Krisztuson, mint drága fundamentumon, minden el fog égni, kivéve az, amit Érte tettünk.

Szabó Róbert

DÉLUTÁN | 

Az elcsábított tanítvány

Igehely: 2Tim 4:10; Kulcsige: 2Tim 4:10 „mert Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába, Kreszcensz pedig Galáciába, Titusz meg Dalmáciába.”

A sáfár legfontosabb erénye a hűség kell legyen. Hűség egy életen át ahhoz, aki meghalt érte és szolgálatába fogadta. Démász ezen a területen hajótörést szenvedett, mivel az eke szarvára tette a kezét, aztán hátratekintve visszafordult oda, ahonnan jött. Ez az ige a visszaesés veszélyére figyelmeztet, ami megtörténhet bárkivel, ha nem vagyunk elég éberek. János apostol is figyelmezteti olvasóit, hogy ne szeressék ezt a világot, sem azt, amit az Istentől elfordult világ, elcsábítva a megváltottak szívét. Ilyen értelemben a világ Isten nélkül próbál élni, nem engedi, hogy az Úr beleszóljon a dolgokba, és kirekeszti azokat, akik benne bíznak, de nem mond le róluk, hanem állandó nyomást gyakorol felettük. A kísértő ravasz módon akkor és ott kísért, ahol a legtöbb esélye van a sikerre, mint ahogy Jézus Krisztust is a pusztában vagy a kereszten támadta. Hitéletünk elején tapasztalt lelkesedésünk fontos, de nem elég, kell a kitartó hűség a nehezebb időszakokban, hogy akkor is tudjuk követni a Megváltót, ha próbákkal is szembesülünk. Merítsünk erőt abból a reménységből, amit Isten a hűségeseknek ígért jutalmul!

Szabó Róbert

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.