2018. március 24., szombat

DÉLELŐTT | 
Vacsora a farizeusoknál

Igehely: Lk 14:1-6; Kulcsige: Lk 14:1 „Amikor egyszer szombaton bement Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt.”

A szombatnapi vendégeskedés elég gyakori volt a zsidóknál. Így kerülhetett sor arra is, hogy a farizeusok egyik vezetője meghívja házába ebédre a názáreti Rabbit. Ilyenkor hívatlanok is érkezhettek. Így lehetett jelen egy vízkóros beteg ember is – amely történetet csak Lukács említ. Jézus meglátta a beteget, és azt kérdezte a körülötte állóktól: „Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?” Az evangélista megjegyzi, hogy „ők hallgattak”. Hallgatásuk azonban nem akadályozta meg Jézust abban, hogy kézen fogja a beteget, azonnal meggyógyítsa és elbocsássa egészségesen. Az evangéliumok szerint Jézus hét alkalommal rontotta meg a szombatra vonatkozó törvényt. Miért? Azért, mert többre tartotta az irgalmasság gyakorlását, mint a betűk betartását. A Mester a gyógyítás után a farizeusokat arról kérdezte, hogy segítenek-e bajba jutott állataikon, szombaton? De ők most sem feleltek. A vacsora a farizeusoknál jó alkalom volt arra, hogy Jézus újból bemutassa, hogy Isten az irgalmasság gyakorlását helyezi a hagyományok elé. Példáját követve, észrevesszük-e az ilyen helyzeteket?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

Lehet az ember Isten hasznára?

Elmélkedjünk most ezeken a kérdéseken úgy, hogy elvonatkoztatjuk a szövegkörnyezetétől. Használhat-e az ember Istennek? Mi öröme telik a Mindenhatónak abban, ha mi igazak vagyunk? Van-e Neki haszna abból, hogy te feddhetetlenül élsz?

Volt egy olyan időszak a történelemben, amikor Isten gyönyörködött az emberben. Hasznos munkát bízott rá. De nem sokáig tartott. A bűn mindent elrontott. Az ember megpróbálta ugyan elnyerni Isten jó tetszését, de nem sikerült. Majd, több mint 2000 évvel ezelőtt jött valaki, akiről Isten kijelentette: „Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm”. Jézus földre jövetele azt jelenti az egész világ számára, hogy jött Valaki, aki lehetővé tette, hogy a lehetetlennek tűnő dolog lehetségessé váljék. Ha Isten gyönyörködött az ő Fiában, minden bizonnyal gyönyörködik azokban is, akik hit által befogadják őt, hisz azokat felhatalmazza arra, hogy Isten fiainak neveztessenek. Jézus átvette tőlünk mindazt, amiért nem tetszhettünk Istennek, és nekünk adta mindazt a tisztaságot, szentséget, amiben ő gyönyörködik. Akik átélték az újjászületés csodáját, azokat Isten használni fogja országának bővítése érdekében. Te tetszel-e már Istennek?

Péter István

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.