Mindennapi áhítatok

2017. július 10., hétfő

Kulcsige: 1Pt 1:18-19 „Tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből,  hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén.”

A vér életet jelent. Nemcsak műtétek esetén mentheti meg a beteg életét a vérátömlesztés, sokkal inkább igaz volt ez az Egyiptomból való kivonuláskor! A bárány vére az elsőszülöttek életét mentette meg.

2017. július 7., péntek

Kulcsige: Zsolt 16:4 „Sok fájdalmuk lesz azoknak, akik máshoz csatlakoznak. Nem mutatok be nekik vérrel kevert italáldozatot, még nevüket sem veszem ajkamra.”

Amíg nyomúságban vagy, addig nem találtad meg Isten által kijelölt helyedet. Akik Jézust követik, azoknak ígéretük van arra, hogy terhes igájukat leveszi és nyugalmukat biztosítja. Ez nem csak sírig tartó kényelmet jelent.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: ApCsel 20:25–38 „Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében.”

Pál apostol elbúcsúzik az efézusi gyülekezet véneitől, megemlítve nekik azt is, hogy: „közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja orcámat senki” (25.v.).