Mindennapi áhítatok

2018. november 8., csütörtök

Igehely: Júd 8-13; Kulcsige: Júd 12b „Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg.”

Szomorú látvány, főleg ősszel a gyümölcstelen fa. Egész évben foglalta a földet hiába. Árnyéka alatta sem növekedhetett semmi. Hiába szívta a vizet és a tápanyagokat a földből. Tavasszal kizöldült, mint a többi fa, és megadatott neki is minden feltétel a gyümölcsterméshez.

2018. november 7., szerda

Igehely: Jak 1:9-11; Kulcsige: Jak 1:11 „Mert felkel a nap nagy hőséggel, és elszárítja a füvet; a virága elhull, és szépsége elvész. Így sorvad el vállalkozásaiban a gazdag is.”

Egy folyamatosan változó és mulandó világban élünk. Változik az egészségünk. Ma még jól vagyunk, holnap kiderülhet, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedünk. Ma még van munkahelyünk, de holnap talán megszűnik. A gazdagsággal is ugyanez a helyzet.

2018. november 4., vasárnap

Igehely: Mt 24:32-35; Kulcsige: Mt 24:35 „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.”

Jézus, miután visszajöveteléről és annak előjeleiről beszélt tanítványainak, figyelmeztette őket, hogy „okuljanak a fügefa példáján”. A különféle eseményeknek jelzésértékük lesz. Jézus megmondta, hogy az ég és a föld elmúlik, de mindaz, amit ő mondott bizonyosan be fog következni.

2018. november 3., szombat

Igehely: Ef 4:17- 24; Kulcsige Ef 4:24 „Öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.”

Az efézusi hívők életében örvendetes, látható újulást eredményezett az, hogy Krisztust választották. Ezt a lelki újulást az értelmük megújulása eredményezte. Az értelmük megújulását pedig az eredményezte, hogy „tanulták a Krisztust”.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).