Mindennapi áhítatok

2023. január 1., vasárnap

Igehely: Jn 1:1-5; Kulcsige: Jn 1:1 „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.”

Az Újszövetség első három evangéliuma földi megközelítésből mutatja be Jézus Krisztus életművét. János evangéliumának első része mennyei nézetből mutatja be Isten Fiának kezdetét, lényegét és küldetését, ami egészen más, mint az előző három evangéliumban.

2022. december 30., péntek

Igehely: 1Kor 12:12-18; Kulcsige: 1Kor 12:13 „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”

Krisztus testére, az Egyházra csakis a megalázkodás hálatelt lelkületével gondolhat a hívő ember. Egyrészt azért, mert az Atya feltétel nélküli kegyelméből, a Fiú áldozata árán, a Szentlélek hathatós munkálásával lett ő maga is tagja – nem pedig bármiféle érdeme, előre látott jó döntése okán.

2022. december 29., csütörtök

Igehely: Zsolt 119:89-96; Kulcsige: Zsolt 119:92 „Ha nem törvényed gyönyörködtetne, elpusztulnék nyomorúságomban.”

Az Ige nélküli ember a pusztulás szánalmas, siratnivaló embere. Önnön bukott ember-voltának nyomorúságában fog elsorvadni (92. v.) békességes körülmények között is, hogy nyomorúsága a kárhozatban teljesedjék örök gyötrelemmé. Egymást pusztítják a pusztulók (95. v.) a végesség világában (96.

2022. december 28., szerda

Igehely: Róm 10:4-13; Kulcsige: Róm 10:8 „Hanem mit mond? »Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben«, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.”

„A törvény végcélja Krisztus” – mondja az Ige. Sokan a fordítottját gondolták: azt, hogy Krisztus végcélja a törvény. Ezek a zsinagógafők nem tudtak örvendezni a betegek gyógyulásán. Felhorkantak a kalásztépés miatt. Megbotránkoztak. Duzzogtak.

2022. december 27., kedd

Igehely: 1Jn 1:1-4; Kulcsige: 1Jn 1:2 „Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk.”

Jézus Krisztus személyében az örök időtlenség uralkodó Logosza érzékszervekkel is megtapasztalhatóvá alázta magát a bukott teremtmény számára. A Királyok Királya láthatóvá vált, tapinthatóvá, megostorozhatóvá, keresztre feszíthetővé – mert szeretett.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jób 23:1–17; Kulcsige: Jób 23:13 „Mert ő ugyanaz marad. Ki változtathatná meg? Véghezviszi, amit lelke kíván.”

A Biblián keresztül megláthatjuk, hogy még a hithősök élete sem volt tökéletes. Bár tudjuk róluk, hogy szoros kapcsolatban éltek az élő Istennel, mégis kerültek olyan élethelyzetbe, vagy jutottak el olyan pontra, ahol panaszra nyílt a szájuk, vagy csupán megkérdőjelezték az Isten szeretetét, jóságát. Talán Jób életét tanulmányozva elismerhetjük: neki igazán volt oka a panaszkodásra. Ez lenne Isten terve? Így jár az, aki benne hisz? Hol a szeretet, hol a védelem? A keresztyén ember is kerülhet ilyen élethelyzetbe, ahol hasonló gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg a szívében.