Mindennapi áhítatok

2023. január 30., hétfő

Igehely: Jn 6:28-35; Kulcsige: Jn 6:33 „Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak.”

Ha felismered a célt, az igazi értéket, akkor már komolyabban érdekel egy ügy, főleg, ha lelki. Igazán csak egy szükséges dolog van. Szeretnéd tudni ma is, hogy melyek az Istennek tetsző dolgok? Az Ószövetségben voltak olyan személyek, még uralkodók is, akik olyat tettek, ami tetszett az Úrnak.

2023. január 29., vasárnap

Igehely: Jn 6:22-27; Kulcsige: Jn 6:27 „Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.”

Nyüzsögni, a tömeggel együtt keresni a kapcsolatot a Mesterrel, kiváltság lehetett. Betegek, leprások, lelki szomjtól gyötörtek özönlöttek, hogy találkozhassanak a Messiással. Mások csak vallásos kíváncsiságból keresték Jézust. Egyesek talán anyagi jólétet reméltek a találkozástól.

2023. január 27., péntek

Igehely: Jn 6:8-15; Kulcsige: Jn 6:11 „Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.”

„Nem nagyobb a szükség, mint a Segítő” (HH 750). Bár a probléma nagy volt (200 dénár egy háztartás 8 hónapnyi ellátására volt elegendő), Jézus bemutatta, hogy neki semmi sem lehetetlen. Ő a létezésünk testi oldaláról sem feledkezik meg.

2023. január 26., csütörtök

Igehely: Jn 6:1-7; Kulcsige: Jn 6:7 „Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.”

Jézus kérdések által teszteli és formálja az övéit. Ezekkel a szívben levő gondolatokat, hozzáállást és világnézetet hozza felszínre. Honnan vehetnek kenyeret? Fülöp válaszából az tűnik ki, hogy a megoldás mellett áll, mégsem veszi azt észre!

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Zsolt 104:19-32; Kulcsige: Zsolt 104:30 „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét.”

A Biblia Istene az alkotó, a teremtő Isten: „Az Úr ereje alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot” (Jer 10:12); „Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram!” (Zsolt 104:24); „Az embert is ő teremtette a maga képmására, férfivá és nővé teremtette őket” (1Móz 1:27).

Azért, hogy a teremtett világ működőképes maradjon, fenntartóra volt szüksége. A zsidókhoz írt levél Isten Fiáról mondja a következőt: ő az, „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3, Károli fordítás).