Igehely: Mt 17:1–13; Kulcsige: Mt 17:2 „És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság.”
A három kiválasztott tanítványnak életre szóló, kiemelkedő élménye volt ez a rövid, de dicsőséges tapasztalat. Amikor Péter apostol bizonyságot tesz arról, hogy ő mennyire biztos a hitében, Jézus Istenségében, akkor sok más élménye (gyógyítások, vízen járás, feltámadás utáni találkozásai Jézussal, stb.) helyett erre, a megdicsőülés-hegyi megtapasztalásra hivatkozik: Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, mi hallottuk ezt a mennyből jött szózatot, mert együtt voltunk vele a szent hegyen (2Pt 1:17–18).
Mi lehetett az oka annak, hogy Péter ezt tekintette csúcsélménynek, hite fizikai kapaszkodójának? Az egyik biztosan a látvány: Jézus arcának és ruhájának ragyogása. A második az, amit hallottak: az Atya érthető kijelentése Jézus személyéről, a harmadik az általuk oly nagyra tartott prófétákkal, Mózessel és Illéssel való találkozás. Ez a három együtt Jézus istenségének legerőteljesebb megtapasztalása volt.
A keresztyén hit lényege, hogy Jézust valóságos Istennek és valóságos embernek valljuk. Ez a hit hallásból van, bizonyságtételek és az Ige hallásából. Isten azonban ezt a döntésen alapuló gondolati, akarati hitet megerősíti, amikor különleges élményekben részesíti az embert.
Az én életemben is volt egy szakasz, amikor már hittem, döntöttem Jézus mellett, sőt már bemerítkeztem, de még nem értettem, hogy egyesek miért lelkesednek, miért van tűz a szemükben. Amikor 16 évesen a kortásaim szemében megláttam ezt a mennyei örömet, én is megkívántam. Felajánlották, hogy imádkoznak értem. Megadtam magam, bár egy kicsit féltem is, hogy most mi fog velem történni. A Szentlélek által átéltem egy különleges, lelki, személyes találkozást Istennel. Ebben nincs sablon, mindenki máshogy éli át Jézus megszólítását. Hallottuk vagy láttuk – szóval megtapasztaltuk –, és azóta békesség és biztonság lakik bennünk.
Emlékeztessük egymást erre, és engedjünk, amikor meghívást kapunk egy ilyen szellemi találkozásra! Van bátorságod elengedni az eszed korlátait, és a szívedbe hívni Isten Szentlelkét? Van bátorságod meghívni egy ilyen találkozásra egy kereső barátodat?
dr. Kovács Géza
Kérjünk kegyelmet, hogy megjelenhessünk ragyogó Istenünk előtt! – Zsolt 50:1-6
Az imádság értéke – 1Tim 2:1-15 (1Tim 2:1-2)
Az udvarlás szép időszaka
Igehely: Énekek 1:1–17; Kulcsige: Énekek 1:15 „De szép vagy, kedvesem, de szép vagy! Szemeid galambok.”
Szokatlan témában, különleges szavakat olvashatunk ebben a könyvben. Vajon miért került bele a Bibliába? Megerősíti azt a tényt, hogy a házasság szerzője Isten, és így a szerelemé is.
Az udvarlás ideje életünk legszebb időszaka. Ilyenkor felkerül az a bizonyos rózsaszín szemüveg, amin keresztül látjuk párunkat, sőt az egész világot. Gyönyörködünk egymásban.
A menyasszony elmondja, hogy bár fekete, de szép. Úgy tűnik, ez nem zavarja Salamont, mert az asszonyok legszebbikének nevezi szerelmét. Némely hasonlatot ma már nem használunk, de kétségtelen, hogy nagyon kedves, színes érzelmeket fejezhettek ki.
A fiatal hölgy sem marad adós a szép szavakkal. Gyönyörűségesnek becézi vőlegényét. Salamon mátkájának a szemeiről beszél. Talán kedvesünk nézése a legmegragadóbb a kezdeti időszakban. Szokták mondani, hogy a szem a lélek tükre. A menyasszony el is mondja, hogy teljes lelkéből szereti választottját.
Vajon miért a galambokhoz hasonlítja Salamon menyasszonyának a szemét? Biztosan gyönyörű szeme lehetett az ifjú kedvesnek. A galambokkal kapcsolatban a szelídség jut először eszembe. Ez már átvezet az Újszövetség üzenetéhez, amikor Péter apostol leírja, hogy a szelíd, csendes női lélek rendelkezik el nem múló dísszel, és ez értékes az Isten előtt (1Pt 3:4). Nincs itt valamilyen ellentmondás? Lehet egy szelíd, csöndes nő is „hősszerelmes”? Kifejezheti érzéseit? Természetesen! Milyen csodálatos lenne megtalálni ezt az isteni harmóniát!
Idén ünnepeltük 50. házassági évfordulónkat (2024-ben ez már tavaly lesz.). És bár régen volt, élénken emlékszem az udvarlás gyönyörű hónapjaira. A lassú, fokozatos közeledésre, megnyílásra. Arra a csodára, amikor – imáinkra válaszul – megértettük, hogy mennyei Atyánk egymásnak szánt bennünket. Azok az emlékezetes séták! A várt telefonhívások! És amikor a külvilág előtt is felvállaltuk, hogy összetartozunk!
Milyen sokat veszítenek azok a fiatalok, akik kihagyják, „átugorják” az udvarlás szép időszakát! Talán ma már ezt idejét múltnak tekintik, pedig hatalmas, később bepótolhatatlan ajándék. Bizonyság a Krisztusban kapott új életről, ha tisztaságban, szentségben éljük meg a házasság előtti időt, az udvarlás szép időszakát.
Kovács Gézáné Ildikó
Új hozzászólás