d.e. A nevelés, mint apai feladat – 1Thessz 2:1-12; Kulcsige: 1Thessz 2:11-12
Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként 12 intettünk és buzdítottunk... (1Thessz 2:11-12a)
Apaként először Istennek kell engedelmes gyermekévé lennünk, hogy aztán gyermekeinknek alkalmas vezetője lehessünk. Nem lehet Isten felé engedetlenséget tanúsítani, gyermekeinktől meg engedelmességet követelni. Olyan lelki gyermek legyél, amilyen gyermekeket szeretnél!
Atyánk akarata, hogy tisztítsuk meg szívünket és foglaljuk el általa rendelt őrhelyünket. Legyünk: „Benne elrejtve, a szolgálatba bevetve, a testvéreknek utat mutatva, a magunk termését meghozva”.
Az Istenben elrejtett életek túlmutatnak önmagukon: szeretetük nem szelektív, és nem sekélyes. Az ilyen emberek az ellenség szeretetére is képesek. Sőt (!) még a keskeny út szenvedéssel teli szakaszaira is készek:
Megváltójuknak nem csak példáját látják, hanem erejét is megkapják. Az Ő erejével az ellenség csapdái fölé emelkednek és végig a bárány lelkületével küzdenek. Így lesznek ők kicsinnyé, Vezérük pedig dicsőségessé. A gyereknevelésnek vannak rögös szakaszai, melyeket nem lehet kihagyni. Egy hiányosan odaszánt, vagy egy kevésbé felkészített élettel nem leszünk alkalmasak őrhelyünk betöltésére. A nevelést először magunkon kell elkezdeni, azután pedig a Lélek által kiformált életet mások, vagy gyermekeink elé odatárni.
A gyereknevelésben legyünk: önzetlenek = ne a magunk képére formáljunk, ne a magunk számára neveljünk; önfeláldozóak = ha szeretnénk bevételhez jutni, akkor egyszer késznek kell lennünk befektetni; örömmel és hálával teltek = a növekedést ne mi ütemezzük, hanem Istenre figyelve várjuk és munkáljuk.
Mint mennyei Atyánk által nevelt apák, legyünk azok, akik gyermekeik számára nem csupán irányt mutatnak, hanem példát is adnak. Feladatunk, hogy gyermekeink szemét a mennyei honra irányítsuk, és megváltó Urunkat megismertessük velük. A mennyei meghívó számukra is ki van állítva. Bátorítsuk őket annak elfogadására.
Milyen magasra emeljük gyermekeink tekintetét: egészen a mennyre vagy csak az erkölcsre, sikerre? Tanításunk mögött tapasztalható-e az önfeláldozó szeretet? Az eredményességhez tekintélyünket vagy térdeinket használjuk? (BV)
Imaáhítat: Imádkozzunk hitben és szolgálatban egységes családokért! – Józs 24:15
Bibliaóra: Készüljünk fel az Úrral való találkozásra! – 2Thessz 2:1-17 (Aranymondás: Mt 24:44)
d.u. Az Isten szerinti szolgálat feltételei – 2Tim 2:14-26
Mivel nem a félelem lelkét kaptad Istentől, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét (2Tim 1:7), ezért lehetsz erős, lehetsz Isten szíve szerint való férfi, lehetsz az Isten embere! Semmi sem pótolhatja Isten Lelkének erejét, munkáját a férfi életében. Nélküle csak bukdácsoló, tévelygő, gyáván visszahúzódó, kifogásokat gyártó, mást hibáztató, felelőtlen döntéseket hozó, viszálykodó, durva és érzéketlen, bűneibe belezavarodott ember vagy. Pál kihívás elé állítja Timóteust: „igyekezz..., törekedj…” – és egy sor feladatot, szolgálatot bíz rá, ami Isten ereje nélkül elviselhetetlen és elvégezhetetlen teherré válik. Sosem vagyunk képesek ugyanis Isten szíve szerint elvégezni szolgálatunkat a családban, a gyülekezetben, a munkahelyen, ha nem engedjük, hogy ő szolgáljon rajtunk keresztül. Nem elég a rutin, a tehetség, az iskolázottság az Isten szolgálatához. Ez a történet nem arról szól, hogy mit tudok én tenni Istenért vagy a családomért, hanem hogy az ő kegyelme mit tud végezni bennem és rajtam keresztül. Nem érte, hanem vele végzett szolgálatra hív. Ami ennél kevesebb, az káini áldozat, ezért figyelmeztet az apostol, mielőtt felszólít a szolgálatra: „erősödj meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van” (2Tim 2:1). Ha ez nem történik meg, akkor nem leszünk felkészülve a szolgálatra, érzéketlenné válunk, és nem halljuk meg Isten Lelkének szelíd hangját, amikor azt kéri: „Hallgass! Ne mondd tovább!”, „Vigyázz, kerüld ki!” „Hagyd el, fordulj el ettől a dologtól!”.
Isten szolgálatának képességével a testi ember nem rendelkezik, Isten Lelke munkálja ki bennünk az akarást és a cselekvést is erre. Igénkben nem olyan feladatokat olvasunk, amiket ha elvégeztünk, akkor önelégülten hátradőlhetünk, mert elértük a kegyességi életünk csúcsát. Ez folyamatos előrehaladásra, harcra és munkára szólít fel minket, Isten embereit. Ideje tehát, hogy ne a képességeink és korlátaink, vagy kudarcaink, erőtlenségeink ismeretében gondoljunk a mi Urunk szolgálatára, hiszen nem azoknak kell meghatározniuk, hogy mit vállalunk a mi Istenünkért. Ezen az úton ő velünk tart, Lelkével megerősít, igéjével tanácsol, és képessé tesz arra, hogy életünk és szolgálatunk sok gyümölcsöt teremjen, ezért bátorít az igyekvésre és a törekvésre. (NKD)
