d.e. Megmutatja, mit tanítsunk – 1Kor 2:6-13; Kulcsige: 1Kor 2:13
Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. (1Kor 2:13)
Mindenki lehet tanító? A Talmud kétféle embert említ. Az egyik, aki már elérte azt a színvonalat, hogy rabbi (vallástanító) lehetne, de mégsem adja magát a közösség szolgálatára.
A talmudi hasonlat szerint az ilyen ember olyan, mint aki látja, hogy az utcán összeesett valaki, de ő eltakarja szemét, hogy ne lássa a szenvedőt. A másik az a típusú ember, aki nem érte el azt a szintet, hogy alkalmas legyen rabbinak, mégis az lesz. Az ilyen embert az olyan magzathoz hasonlítja, aki már azelőtt meghalt, hogy megszületett volna. Mindkettőt nagyon szigorú ítélet követi.
Jakab apostol figyelmeztet: „testvéreim, ne legyetek sokan tanítók...”(Jak 3:1). Pál apostol hangsúlyozza, hogy az isteni bölcsesség egészen más tartalmú, mint a jelenleg uralkodó közgondolkodásé. Az isteni bölcsesség alapja, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezt tanítani nem lehet emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. (NI)
d.u. Menj a lelki aratásba! – Lk 10:1-6
A bibliai időktől kezdve a közelmúltig, az aratás volt az egyik legfontosabb tevékenység az emberek életében. Ma a legtöbb ember számára az aratásnak nincs túl nagy jelentősége, mert az emberek nincsenek közvetlen kapcsolatban a földműveléssel. Akik az iparban vagy más ágazatban dolgoznak, csak annyit tapasztalnak, hogy bizonyos okok miatt drágult a kenyér. A Biblia azonban sokat beszél az aratásról, és a lelki életre is alkalmazza egyes vonatkozásait.
Az aratás képe az Ószövetségben, szinte kivétel nélkül, mindig ítélettel kapcsolatos. Az Újszövetségben azonban megjelenik a lelki aratás fogalma, mint olyan lelki munka, amely által a Krisztus evangéliumát halló embereknek segítünk, hogy átadják életüket az Úrnak, vagyis learattassanak Krisztus számára.
Adja az Úr, hogy magunkévá tegyük William MacDonald gondolatait: „Amikor a világ nagy ínségének szemlélésével foglalkozunk, az Úr megterheli szívünket a körülöttünk levő elvesző lelkekkel. Akkor rajtunk múlik, hogy elmenjünk őértük, és igyekezzünk az érett gabonát betakarítani.” (HF)
