d.e. Krisztusban van megváltásunk – Ef 1:1-10; Kulcsige: Ef 1:7
Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint. (Ef 1:7)
Az elmúlt évek híradásaiban gyakran hallottunk a devizahiteleseket megsegítő programokról. Lehet, sokan érezték saját bőrükön, mit jelent adósnak lenni. Lelkiismeretes embernek kellemetlen, nyomasztó érzés.
Főleg, ha tudja azt, hogy a hitelező kegyetlen, nem lehet irgalomra számítani tőle. Az apostol egy világ- és kikötővárosban, az okkultizmus fellegvárában lakó hívőknek ír. Körülményeik mintha kísértetiesen hasonlítanának napjainkra. Viszont volt egy pont, ahol megfordult életük: Jézus rendezte bűnadósságukat. Bűneink adósságának súlyát sokan éreztük. Eladósodtunk, s múltunkra egyetlen megoldás létezik: a bűnt eltörlő vér. Azáltal, hogy kifizette az ellenünk szóló adóslevelet, Ő, az igaz Isten, és igaz Ember ült helyünkbe, hogy helyreállítsa kapcsolatunkat az Atyával.
Vérével fizetett: Sem arannyal, sem bankbetéttel, sem jótetteinkkel nem törleszthetjük tartozásunkat. Isten igazsága büntetést követelt bűneinkre. Helyettünk a Tisztát, az Ártatlant büntette. Ezért olyan értékes a golgotai áldozat. Ezért lehet jönni ma is tisztulásért a kereszthez. A drága vérben megtisztult életen látszik a változás.
Isten az Ő kegyelmének gazdagságából gazdagított meg minket. Bűneink leszegényítettek. Meg nem érdemelt szeretetéből lehetünk szabadok, kegyelme gazdagságából jöhetünk újra meg újra hozzá, épített be a szentek közösségébe, kegyelméből lehetünk a menny várományosai. A kegyelemben gazdag Isten kegyelméből gazdagított meg minket is.
A megváltottak már itt a földön közösségben vannak. Címünkben is, a kiemelt igeversben is, többes szám 1. személyt használ az apostol, utalva arra, hogy aki kegyelemben részesült, nincs egyedül. Nemcsak az Atyával, hanem testvéreivel is közösségben van, értékes számára a közösség, kész áldozatot hozni érte. A bűn elszakítja a testvéreket egymástól, vagy hamis közösséget hoz létre. A vér alatt valódi közösség születik. Hála érte!
Hogyan gyakorlod magad a golgotai áldozat szemlélésében?
Milyen életformáló hatása van életedben a Jézus vérének?
Milyen áldozatot hozol a Krisztus testéért? (VB)
Imaáhítat: Könyörögjünk a romákat befogadó szeretetért! – Ez 47:22-23
Bibliaóra: Szenteljük meg magunkat! – Józs 3:1-17 (Aranymondás: Józs 3:5)
d.u. Győztes célba érkezés – 2Tim 4:6-8
Hosszú évtizedek áldozatos munkáját, mely az Úr által értelmessé tett évek fényében valódi értelmet nyert, komoly kihívás másvalakire bízni. Pál ismerve Timóteust mint munkatársát, tudta, hogy milyen nagy szüksége volt a folyamatos bátorításra, hisz éppen az hiányzott belőle, ami Pálban személyiségénél fogva természetesen ott volt. A bátor, határozott és elkötelezett kiállás híján időnként kérlelni kellett (kérve kérlek…kérlek: hirdesd az igét..) és a szívére kellett beszélnie. A staféta átadás komoly kihívás, hiszen időnként mindenkit megkísért a gondolat, hogy a másik nem fogja olyan jól csinálni, mint én. Az idős apostol azt is tudta, hogy nem ő építi az egyházat, hanem Jézus Krisztus, aki ezt mondta annak idején Péternek: „én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat”. Az építő az Úr, mi pedig részfeladatokat végzünk, a nagy egész elkészítésében, melyet azóta, már épülése folyamán is tatarozni kellett, javítani a hibákat, ha kellett az alapig visszabontani az építményt, azért hogy a Mester szerinti terv érvényesülhessen. Pál azonban bizonyságot tesz arról, hogy ami az ő része volt ebben a folyamatban, a tőle telhető legtöbbet beletette ebbe a munkába. Nem egyéni futásról beszél, hanem arról, hogy éppen az átadás szakaszában van, és arra biztatja fiatal munkatársát, hogy azzal a kitartással vigye tovább a rábízott evangéliumot, ahogyan ő is mindent megtett a célba jutás érdekében. Egy csapatban vagyunk, egy hajóban evezünk, egy cél érdekében, és ha ezt így látjuk, hálásak lehetünk azért, hogy a folyamat részesei lehetünk. Pál látta a felelősségét az átadásban, tanítvánnyá tételben, de tudta, hogy az elkötelezettséget csak a Szentlélek munkálhatja ki szolgatársa életében. Az ő figyelmét is egyre élesebben a látható célra irányítja, melynek ragyogó jutalmában válnak elhordozhatóvá az éppen aktuális nehézségek, veszteségek (pl.:Démász meghátrálása). Futás, harc, küzdelem az óemberemmel, a körülményekkel, közvetlenül levegőbéli hatalmasságokkal, közvetve másokkal. Az idős szolga kész volt élő és szent áldozatként odaszánni magát, és az ő feláldoztatásának következménye nem a végső elmúlás, hanem a költözés. Mindannyian ennek a Pál által említett célvonalnak az átlépésére készülünk. Neked testvérem megvan már a tanítványod? Mit tudsz, és mit fogsz elköltözésed előtt tovább adni? Kitől várod a koronát? Itt a múlandót várod, vagy a nagybetűs ÉLET-ben az el nem múlót? Győztesen csak akkor lehet célba érkezni, ha a ránk bízott drága kincset jó kezekben tudhatjuk, aki mennyei erővel felruházva tovább viszi azt. (DÁ)
