d.e. Mindenki a saját életével bizonyít! – Mt 23:29-36
És ezt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. (Mt 23:23)
Könnyen előfordul, hogy egy bűn láttán ítélkezünk: én ilyet sohasem tennék, Uram őrizz! Az írástudók és farizeusok színlelték, mennyire tisztelik az ószövetségi prófétákat, ápolva, díszítve azok sírjait. Magukat jobbnak hitték őseiknél! Szerintük, ők nem ölték volna meg a prófétákat.
Jézus „viperák fajzatainak” nevezi őket. Hamar kiderül, kik ők igazán: „küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat, egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek” (34. v.). Ez a nemzedék nemcsak a prófétákat bántotta, hanem magát a Messiást is keresztre feszítette. Így az átok reájuk szállt minden igaz mártír véréért, Ábeltől kezdve Zakariásig, sőt a Jézus vérét is magukra vállalták: „vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.” (Mt27:25). Kemény dolog ez! De most gondoljunk magunkra! Ugye, mi nem bántjuk Isten szolgáit, gyermekeit? Nem ítélkezünk felettük, nem gondolunk, nem mondunk rosszat róluk…
Egy nap, Krisztus ítélőszéke előtt hogy fogsz megállni? A te életed mit bizonyít? Nem kellene változnod? „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!” (HH 650) (SA)
d.u. Kedves hálaáldozat – 5Móz 27:4-8
Mózes megparancsolta Izráelnek, hogy miután átkelnek a Jordánon, emlékköveket állítsanak fel az Ebál hegyén. Ezekre rá kellett írják a Tízparancsolatot. Mi, emberek, hamar felejtünk, ezért gyakran szükségünk van emlékeztetésre. Néha egy élettelen tárgy, kő vagy hely (pl. kórház), akár egy esemény is lehet számunkra emlékeztető.
A főpohárnok elfelejtette Józsefet, később bűnbánattal emlékezett meg róla. A törvény igéi emlékeztetőül voltak Izráelnek, és volt ott egy oltár is ép kövekből, melyen hálaáldozatot mutathattak be az Úrnak. Azon a helyen eszükbe juthatott Isten gondviselése a pusztai vándorlás alatt, valamint hálát adhattak a tejjel és mézzel folyó földért. Nekünk is, mint a lelki Izráelnek, van bőven, miért adjunk hálát. Isten a mi számunkra nem földi Kánaánt, hanem mennyei örökséget készített. Fiában gyermekeivé fogadott, eltörölte minden vétkünket, szövetségre lépett velünk.
Most emlékezz vissza, mit tett veled Isten az utóbbi időben! Mit teszel a hálaoltárra? Kezdd el dúdolni: „A szívemet átadom én, ó, nézd, leteszek mindent lábad elé! Mi nélküled benne volt, kár és szemét. Uram, szívemet átadom én.” (HH 46) (SA)