Március 11 - Péntek

d.e. A lényeg nem helyettesíthető! – Mt 23:16-28

Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget. (Mt 23:23a,b)

Jézus keményen elítéli a farizeusok fonák gondolkozását. Az eskü alól úgy bújtak ki, hogy ha valaki a templomra vagy az oltárra esküdött, azt nem kötötte az eskü. Ellenben aki a templom aranyára, vagy az oltáron levő áldozatra, az adós volt. Jézus bolondoknak és vakoknak nevezi őket.
Mi több: az arany vagy a templom? Az ajándék, vagy az oltár, ami megszenteli? A Mt 5:33-37-ben Jézus tisztázza, hogy mi, az Újszövetség gyermekei egyáltalán ne esküdjünk, se az égre, se a földre, se hajszálunkra, hanem az igen legyen igen, a nem nem! A Zsolt 50:14 arra buzdít, „teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat.”

A másik panasza Jézusnak, hogy bár tizedet adnak kaporból, mentából, de elmarad az igaz ítélet és a kegyesség gyakorlása. Egyik dolog a másikat nem helyettesíti, sőt érvényteleníti. „pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.” (23. v.). Isten teljes odaszánást vár tőlünk, nem elégszik meg a látszattal. Áldozatunk kedvessége szívünk állapotától függ. Mit szoktál Istennek felajánlani? Odaszánod időd, erőd, tehetséged? Életed kedves Isten előtt? (SA)

 

d.u. Ne farizeusként adj hálát! – Lk 18:9-14

Amikor imádkozni készülünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy az nem egy monológ, hanem párbeszéd az élő Istennel! Különben csak a terem mennyezetéig jut el imánk!

Jézus ezt a példázatot elbizakodott, magukat igaznak tartó személyeknek mondta el. Az üzenete: Isten az őszinte szívből jövő imát hallgatja meg, és arra válaszol. Hogy is imádkozott a farizeus? Megállt (öntelten) dicsérve önmagát: én nem vagyok rossz ember, rabló, gonosz, parázna, vagy mint e vámszedő; böjtölök, tizedet adok, stb. Én jó vagyok! Milyen választ adhatott volna erre Isten? – „Gratulálok! Ha te ilyen jó vagy, menj haza bátran, neked nincs szükséged kegyelemre, bocsánatra!” – Sajnálatos! Így nem lehet megigazulni, „mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik”.
De ha úgy jövünk Isten elé, mint a vámszedő, érezve bűneink terhét, érdemtelenségünket, és csak azt kérjük, „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek” – ennyi elég. Jézus azt mondja: „Ez megigazulva ment haza.”

Hogy szeretnél távozni Isten színe elől, az imádkozás helyéről: megalázva vagy felemelve? Ez rajtad áll! Válaszd a megfelelő imádatot! (SA)