d.e. Atyai megnyilvánulások – Lk 15:11-32
„És útra kelve el is ment az apjához. De az apja kijött, és kérlelte őt.” (Lk 15:20a, 28b)
Minden apa örömmel nézi, amint gyermekei felnőnek, felelősséget vállalnak, egyre nagyobb feladatot lehet rájuk bízni. A mai történetünkben azt látjuk, hogy az egyik fiú már nem az apa elvárása szerint cselekszik. Helytelenül, sőt illetlenül jár el, előre kikéri az örökséget, nem számolva azzal, hogy amíg él az apa, addig nincs örökség. Majd elindul világgá saját útját járni. Vajon nem így tettünk mi is, amikor a szerető Atyának hátat fordítottunk? És be kell lássuk, hogy az Atya nélkül életünk csak csőd, és eltékozolt idő. De minden megváltozott amikor a fiú hozott egy jó döntést: „elmegyek apámhoz”.
Az Atya soha nem mondott le fiáról, még ha az úgy is ment el otthonról, ahogy nem kellett volna, mindent hátrahagyva, nem értékelve a kiváltságos helyzetet. Mikor messziről meglátja fiát, elébe szaladt, mert soha nem mondott le róla, még mindig a fiának tekintette, úgy, meggyötörten is. Ha úgy érzed, hogy távol kerültél Istentől, Ő még mindig nem mondott le rólad, még akkor sem, amikor mi emberek lemondtunk már Róla.
Az Atya nem leckéztetni akarta megtérő fiát, hanem karjaiba szorítani. „Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR...” (Zsolt 103:13).
Az Atya megbocsátott fiának. Milyen jó érzés lehetett az apának hallani fiától: „Atyám, vétkeztem ...” (21. v.) Amikor vétkemet megbánom, megvallom, a bocsánat már készen is van. Adj hálát, ha megtapasztaltad ezt, ha pedig arra van szükség, ma is jöhetsz, Isten ma is kész megbocsátani.
Az Atya nemcsak megbocsát, de helyre is állítja fiát. A helyreállás azzal kezdődik, hogy a régit le kell vetni. Amíg nincs megtisztított kéz, nem kerül fel a gyűrű, amíg nem kerül le a rongyos ruha, nem kerül fel a szép ünnepi ruha, és az új saru a lábakra.
Az Atya a békességet és az egységet munkálja mindig, mindenkinek a szívében. A nagyobbik testvér nem örült az ünneplésnek, sőt zúgolódott, pedig semmi oka sem volt rá. Az öröm helyett a mi szívünkben is sokszor inkább ott az irigység. Van-e az én szívemben ma igazi öröm, békeség? Ma ezt is kérhetem, ha hiányzik az életemből. (Raina Ottó)
Imaáhítat: Adjunk hálát a vasárnapi iskolai munkáért! – Péld 22:6
Bibliaóra: A részrehajlástól mentes pásztorlás – 1Tim 5:1-25
Aranymondás: 1Tim 5:21
d.u. Hűséges munkatársak – Fil 2:19-30
Pál apostol, a Filippi-levél szerzője, egy római börtönben ül, amikor ezt a levelet a filippi gyülekezetnek írja. Két munkatársról is beszámol, akik neki is nagy segítségére voltak.
Csak azok lehetnek munkatársak, akik előbb az Úrral találkoztak, akik hallották a felhívást, és odaszánták életüket az Úr szolgálatára. Adj hálát ma, ha az Úr hangját meghallottad, és szívedet megnyitottad előtte. Kegyelem és kiváltság, hogy Isten megszólított, és ez nem egy hétköznapi dolog, ami csak úgy magától megtörtént. Ha az Úr elhívott a szent életre, arra is elhívott, hogy szolgálj. Hol látod a helyed, szolgálsz valamilyen területen? Nem biztos, hogy prédikálnod kell, mert van, aki a gyermekeket tanítja, időseket látogat, vagy másokért imádkozik.
Csak azok hűséges munkatársaknak, akik jobban ragaszkodnak az Úrhoz, mint bármi máshoz. Annyi minden eltereli figyelmünket az Úr dolgairól, annyi mindent felhasznál a Sátán, hogy elbátortalanítson, sok mindent elénk gördít, hogy ha lehetséges Istent kiszorítsa az életünkből, vagy elérje, hogy ha ott is van, de ne Ő legyen életünk középpontjában. Csak azokat lehet hűséges munkatársaknak nevezni, akik nem saját érdekük szerint járnak a világban, hanem az Úr akaratát helyezik első helyre az életükben. Életemben mi élvez prioritást? Ha visszatekintek az elmúlt napokra, hetekre, milyen következtetést vonhatok le?
Az odaszánt munkatársnak nem jelent akadályt a nehéz körülmény sem. Timóteus és Epafroditosz még a fogságban is szolgáltak Pál apostol mellett, mert nem a körülmény volt a fontos számukra, hanem az Úr nevében vállalt szolgálat. Pál apostol Epafroditoszt „bajtársnak” is nevezi, aki minden körülmények között kitartott mellette. Ha igazán odaszántam életemet az Úrnak, nem az lesz fontos a szolgálatomban, hogy nekem megfelel-e az adott helyzet, vagy kedvező-e a körülmény, hanem megragadom a lehetőséget, amit az Úr mutat. Ez akkor lesz valóság az életemben, ha az Úr ügye mindennél fontosabb lesz számomra.
Milyen munkatársnak neveznek engem, amikor rólam véleményt mondanak?
Az Úr hűséges gyermekeire jutalom is vár: „Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak” (Róm 8:17). És nem is akármilyen jutalom! Hadd lelkesítsen ez minket is, és bátorítson, hogy hűséges gyermekei legyünk az Úrnak, akik nem hátrálunk meg, hanem mindvégig kitartanak! (Raina Ottó)
