Média-ajánló

 Napi áhítat

Igehely: 1Jn 4:4–6; Kulcsige: 1Jn 4:4 „Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van.”

Mindenkinek választania kell Isten és a világ, Krisztus vagy Béliál között (2Kor 6:14–18). Ma már nehéz olyan európaiakat találni, akik még hisznek egy értelemmel és jelentőséggel teljes jövő ígéretében. A mai nyugati társadalom a jelenben tékozolva a jövőnek csak adósságot gyűjt. A környezetét feléli, inkább az azonnali fogyasztást választja, mint a jövőbe vetett befektetést, az erkölcsi normákat figyelmen kívül hagyja. Az ember bezáródik önmagába és az önmagával való konfliktusokba, elmagányosodik. Ennek a helyzetnek okozója is, áldozata is, de nem képes kitörni belőle.

 SZÖVETSÉGI HÍREK

– EBaVISz-választókongresszus Zilahon  A 4. Zsoltár címben idézett 7. verse adta a témáját az Erdélyi Baptista Vasárnapi Iskolai Szövetség (…

Hazamentek...

2023. április 12 -én, életének 38-ik évében tragikus balesetet szenvedett Szatmárnémetiben † Balog Attila. A helyszínre érkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. Attila a szatmárnémeti…

 GYÜLEKEZETI ESEMÉNYEK

Budai Lajos Dániel személyében 2016. október 23-ától hivatalosan is új lelkipásztora van Giorgiov Adrián mellett a Nagyvárad Belvárosi Gyülekezetnek…

Szeptember első vasárnapján, Isten különleges áldását érezhettük egész nap Szilágysomlyón. Délelőtt az Úrvacsora keretében emlékeztünk Krisztus…

 BEMERÍTÉS

Áldott ünnep volt Székelymuzsnán 2023 áprilisának első vasárnapján, amikor öt bemerítkezővel gyarapodott a baptista közösség. Az imaház teljesen…

Goroszlón hitvalló bemerítésre került sor 2023. március 12-én, amikor két fiatal vallotta meg nyilvánosan hitét az Úr Jézus Krisztusban. Domokos…

 OLVASNIVALÓ

Ateistaként Marilyn Adamsonnak sok fejtörést okozott egy közeli barátja által tapasztalt megválaszolt imádságok sora, illetve az illető életének a minősége. Miközben megpróbálta cáfolni barátja…

 INTERJÚ

Az Ezékiel 22:30 különösen szólt hozzám: „Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállna a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam.” Ez az ige sokáig ki volt függesztve a szobám falán, hogy a szemem előtt legyen, és motiváljon. És ez, azt hiszem, nemcsak a teológiai hallgatóknak érvényes, hanem a gyülekezet minden tagjának. Isten országában vannak olyan feladatok, amelyeket nekünk személyesen kell elvégeznünk.

 MISSZIÓKERÜLETI ESEMÉNYEK

Meleg, tavasz eleji napon lehettünk együtt 2023. március 18-án Biharszentjánoson, egy különleges női alkalmon, ahol dr. Balla Annamária beszélt arról…