Igehely: ApCsel 20:7–12 Kulcsige: ApCsel 20:7 „A hét első napján pedig, amikor összegyűltünk, hogy megtörjük a kenyeret, Pál tanította őket, és mivel másnap már el akart utazni, a tanítást egészen éjfélig meghosszabbította.”
Pál apostol csak néhány napot töltött Troászban. A hét első napján, azaz vasárnap, a kenyér megtörésére gyűltek össze az Úr gyermekei, megemlékezni Jézus Krisztus áldozatáról, amit értünk, a bűneinkért vállalt az Úr. Jó nekünk ezt soha el nem felejteni, és időnként feleleveníteni magunk előtt azt a tényt, hogy az Atya nagy árat fizetett a megváltásunkért.
A testvéri találkozás egy rendkívüli istentiszteletté vált. Az egybegyűltek megkérték Pált, hogy prédikáljon. Mivel másnap már tervben volt, hogy elutazik, ki akarták használni a lehetőséget, hogy az apostol közöttük van, ezért az alkalmat meghosszabbították. Vágytak többet megismerni Isten igazságaiból. Olykor szükségünk van hosszabb, kötetlen, akár kérdés-felelet formájában zajló istentiszteletre, tanításra. Az ilyen együttlét áldott lehetőség arra, hogy lelkileg növekedjünk, megerősödjünk, Isten igazságait jobban, mélyebben megismerjük.
Egyre jobban felgyorsuló világban élünk. Mi az, amit kész vagy megragadni, mi az, amire kész vagy áldozni? Értékeled-e kellőképen, amikor ott lehetsz az istentiszteleten, egy konferencián, egy rendkívüli eseményen, ahol az Úr szólni kíván hozzád?
Gyermekeinknek és fiataljainknak is ott van a helye az Úr napján az egybegyűltek között. Jó lenne, ha szívesen, örömmel lennének ott a gyülekezetben, amikor Isten népe összegyűl, ha megszeretnék a közösség gyakorlását, ha nekik is fontos lenne ez. Bátorítsuk, támogassuk őket, hogy részt vegyenek azokon az alkalmakon, ahol Isten életet adó igéjét hirdetik, tanítják! Eutikhosz szívében is ott volt a vágy, hogy Isten igéjét hallgassa. Fáradtsága ellenére ott maradt Pál apostol és a szentek társaságában.
Egy megszabott, rövid idő áll rendelkezésünkre, hogy az Úr útját bemutassuk gyermekeinknek, hogy megismertessük azt velük. Később már az iskola, a barátok, a társadalom is hatással lesz életükre és döntéseikre. Érzékeljük ennek a megszabott időnek a fontosságát, jelentőségét? Megteszünk mindent gyermekeinkért, fiataljainkért, ameddig ez a lehetőség a rendelkezésünkre áll? Legyünk ma is ennek a ténynek a tudatában!
Rajna Ottó
Törekedjünk, hogy Isten beszéde legyen a legmeghatározóbb életvezetőnk! – Jób 23:11–12
A gyülekezet: az Isten tervének alárendeltek közössége – ApCsel 10:1–8; 11:1–18 (Jn 7:37–38)
Ellentmondásba fulladt magatartás
Igehely: Jak 2:1–13 Kulcsige: Jak 2:4 „Nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal, és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?”
Isten igéje arra tanít bennünket, hogy legyünk olyan keresztyének, akik azt sugározzuk a környezetünk felé, hogy életünk megváltozott, hogy mi már nem a világ megszokott mércéjével mérünk, hanem az Úrtól tanult igaz megítéléssel.
Legyünk egyenesek, befogadók, ne legyünk személyválogatók! Szomorú az, amikor az Úr gyermekei között is tapasztalható a részrehajlás, a megkülönböztetés. Ha ugyanis a látszat szerint ítélek, nem leszek olyan, mint dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus: „A tanítvány nem feljebb való mesterénél; de aki teljesen felkészült, az mind olyan lesz, mint a mestere” (Lk 6:40). Legyünk hát jól felkészült, egyenes emberek, hogy olyanok lehessünk, mint amilyennek Jézus Krisztus akar látni minket. Ő a mi Mesterünk, és nekünk tőle kell tanulnunk. Ha másképpen cselekszünk, súlyos váddal illet minket Isten igéje: gonosz szándékú bírák (4.v.) vagyunk. Jézus pedig figyelmeztetett a bíráskodással kapcsolatosan: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7:1). Igénk figyelmeztetése még súlyosabb, hiszen senki sem örülne annak, ha az Úr gonosznak minősítené őt.
Vigyázzunk, hogy a beszédünk ne kerüljön ellentmondásba a cselekedeteinkkel! Amikor azt mondom, hogy mindnyájan egyenlőek vagyunk az Úr előtt, de közben a cselekedeteimmel, döntéseimmel mást tanúsítok, és különbséget teszek emberek között, ellentmondásba kerülök önmagammal, és áthúzom tetteimmel azt, amit kijelentettem. A királyi törvény (8v.) is arra tanít minket, hogy szeressük egymást, és ezt Megváltónk is hangsúlyozta: „Jézus így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták” (Mt 22:37–40).
Legyek irgalmas, hiszen Jézus is irgalmas volt hozzám. Erre tanít minket: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek” (Mt 5:7). Ha ebben gyakorlom magam, akkor fogok Jézusra hasonlítani, akkor fogom Őt tükrözni az emberek előtt. Tanítson az Úr bennünket ilyen életet élni!
Rajna Ottó
