Igehely: Gal 5:22–23; Mt 11:27–30 Kulcsige: Mt 11:29 „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.”
Az Úr Jézusnak olyan elvárásai vannak a tanítványai felé, amik az (ó)emberi természettel teljesen ellentétesek, sőt megvalósítaniuk is lehetetlen volna, ha nem Ő lenne a Mesterük. Ismeri vérmérsékletünket, láthatatlan harcainkat, és tisztában van az emberek között való forgolódásunk minden aspektusával. Ezért beszél a megterhelődésről és megfáradásról, a lélek nyugtalankodásáról, amik rendszerint az emberi kapcsolatokban kialakuló egyenetlenségek, konfliktushelyzetek és a saját gyengeségünkre való összpontosítás miatt következnek be. Mégsem arra bátorít, hogy szedjük össze erőnket, emeljük fel a hangunkat, hanem hogy tanuljuk tőle szelídséget és alázatot. Tőle, akinek szelídsége és alázata mibennünk nem a mindent eltűrés, elfogadás, elhallgatás naivsága, nem is álságos hízelgés, hanem az ellenséget lefegyverző, megszégyenítő erő, megújuló lelki örömök forrása. Neki nem kellett tanulnia ezt, mert Ő maga a tökéletes szelídség és alázat. Nekünk viszont csak tőle tanulva lehet tartalmas, a Lélek gyümölcsét gazdagon termő, diadalmas életünk.
A tananyag nehéz, meghaladja erőnket, képességeinket. Ezért van segítségünkre a Szentlélek, a kegyelem – hiszen sokszor még azt sem tudjuk, mit és miként kell imádságban kérnünk (Róm 8:26); nála nélkül semmi jót és maradandót nem tudunk cselekedni (Jn 15:5). Szükségünk van megerősödni a tanítványi öntudatban, amely nem engedi, hogy felettébb bölcselkedjünk, és arra késztet, hogy legyünk késedelmesek a szólásra, de gyorsak a hallásra (Jak 1:19). Szükségünk van tudatos odafigyelésre és őszinte érdeklődésre, mert enélkül szétszórtak, taníthatatlanok vagyunk. Minthogy a tanulásunk nem lehet öncélú, szükségünk van arra is, hogy a megértett igazságokat alkalmazzuk, gyakorlatba ültessük.
Adjunk hálát Mesterünk irántunk tanúsított türelméért – hogy nem mondott le arról, hogy szelídségben és alázatosságban is Önmagához hasonlóvá formáljon, neveljen minket!
Kiss Lehel
Könyörögjünk, hogy szelídségünkkel bemutassuk az Úr közelségét! – Fil 4:5
A győztesek megerősödnek a reménységben – 1Thessz 4:1–18 (1Thessz 4:11)
Az öröm és felszabadulás éve
Igehely: 3Móz 25:8–12, 23–43 Kulcsige: 3Móz 25:10 „Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek felszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez.”
Felolvasott igeszakaszunk utolsó felszólítása indokolja az ötvenedik esztendővel kapcsolatos rendelkezéseket: „Légy istenfélő!” (3Móz 25:43b) „Rájöttem, hogy mindaz, amit az Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt” (Préd 3:14). Az ötvenedik esztendő különösképpen rámutatott Istennek az Ő népe iránti kegyelmére és gondviselő szeretetére. Ez a kegyelem és gondviselő szeretet felülhalad minden észszerűséget.
Izráelnek a Törvény parancsára ötvenévente kellett teljesítenie azt, amit az újszövetségi hívőknek önként és örömmel kellene teljesíteniük egész életükben. Izráel csak haszonélvezője a földnek, mert annak tulajdonosa maga az Úr. A föld sem nem birtokunk, sem nem valódi hazánk, ezért nem is királykodhatunk rajta. Az Úrnak hatalmában van arról is rendelkezni, hogy miként gazdálkodjunk a tőle kapott anyagiakkal. Azt akarja, hogy a neki való engedelmesség során növekedjen a hitünk, gazdagodjunk lelki átélésekben, és lássuk meg, hogy Ő mindig betartja minden ígéretét.
Habár az év Tisri hónap elsején kezdődött, az ötvenedik esztendőt csak 10-én, a nagy engesztelési napon (jom kippur) kellett sófárharsogással kihirdetni. Innen is a jóbél éve (a jóbél kosszarvat jelent) kifejezés, amelyből a jubileum szó is származik. Ugyanazon a napon hirdették ki a bűnbocsánatot és az elengedést: a fogoly megszabadult, a száműzött hazatért, az adósnak törölték az adósságát. Az újjászületésre, a helyreállásra utaló ünnep volt ez, amelynek csodálatos beteljesülése van Jézus Krisztus áldozata érdeméért, a kegyelem evangéliumának kihirdetése nyomán.
Ha Isten lelki Izráeléhez tartozunk, feladatunk, hogy Krisztusért járva követségben, felszabadult örömmel hirdessük az Úr jókedvének esztendejét. Feladatunk, hogy istenfélő életet éljünk, hódoljuk a Mindenhatónak, és hogy minden körülmények között neki adjunk minden dicsőséget. Feladatunk, hogy mi is megbocsássunk és elengedjünk, miként nekünk is megbocsátott az Úr, és elengedte minden tartozásunkat. Teljesítsük hát ezt önként, örömmel és szabadon jövevénységünk és zsellérségünk minden kegyelmi napján!
Kiss Lehel
