Igehely: Péld 23:29–35 Kulcsige: Péld 23:31–32 „Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül megcsíp, mint a kígyó, megmar, mint a vipera.”
Salamon király idejében, egyéb üdítőitalok hiányában, a bor volt az az ital, amelyet felszolgáltak nehezebb ételek mellé. Ő mégis arra int, hogy óvakodjunk a bor túlzott fogyasztásától. Figyelmeztet arra, hogy „ne nézd a bort, hogyan vöröslik” (31.v.), ami ahhoz vezethet, hogy még többet és többet kívánunk belőle, ezáltal pedig elveszíthetjük józan ítélőképességünket: „szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig összevissza beszélsz” (33.v.).
Ez nem csak a borivásról szól. Minden olyan helyzetre alkalmazható, amelyben túlzásokba esünk. Lehet ez az élvezet egyik formája, kikapcsolódás vagy hobbi. Hogyan tudjuk megakadályozni, hogy túlzásba essünk? Figyeljünk arra, hogy mivel foglalkoznak a gondolataink, vagy mi az, amin a szemünket tartjuk. Nincs-e egy sorozat, valamilyen játék, hobbi, vagy netalán szenvedély a figyelmünk központjában? Jézus figyelmeztet: ahol a kincsünk, ott a szívünk. Ezért „keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Mt 6:33).
Kovács Patrik
Bőven ad esőt
Igehely: Zsolt 68:8–11 „Ó, Isten, amikor elindultál néped előtt, amikor vonultál a sivatagban, rengett a föld, csepegett az ég is Isten színe előtt, még a Sínai is, az Istennek, Izráel Istenének színe előtt. Bőven adtál esőt örökségedre, ó, Isten, és a fáradtat megerősítetted. Ott lakik nyájad, és jóvoltodból gondoskodsz az elesettről, Istenem!”
Ránézek a pár hónapos kislányomra, és azt látom a szemében, hogy biztonságban érzi magát nálam. Tudja, hogy a legjobbat akarom neki. Még nem sejti, hogy honnan van puha meleg ágya, játékai vagy meleg víz, amiben fürödhet. Csak azt, hogy ha én ott vagyok mellette, akkor mindene megvan, amire szüksége van. Valamikor mi is így tekintettünk a mennyei Édesapánkra. Amikor Ő ott volt velünk (amikor ott maradtunk szorosan a közelében), mindenünk megvolt. Megmaradt-e ez a bizalmunk iránta?
A mai zsoltárrész arról beszél, hogy Izráel népét úgy vezette Isten a sivatagban, mint Édesapa a gyermekeit. És bár tudjuk, hogy a nép sokat panaszkodott, többször megkérdőjelezték Isten hatalmát, szeretetét, mégis az volt az egyetlen reményük, hogy a hatalmas Édesatya kivezeti őket a pusztából. Bőven adott esőt és a fáradt népet megerősítette.
Gondoljunk vissza mindazokra az áldásokra, amiket Isten adott nekünk. Hálára indítanak ezek minket? Hajlamosak vagyunk-e a panaszkodásra, kételkedésre? Mi az a „puszta”, amin szeretnénk, ha Isten átvezetne minket?
Kovács Patrik