2025. április 24., csütörtök

DÉLELŐTT | 
A feltámadás a reménység alapja

Igehely: 1Thessz 4:13–18 Kulcsige: 1Thessz 4:14 „Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.”

A remény egy bizalomteljes pozitív várakozást jelent. A hittel és szeretettel együtt életünk elengedhetetlen része (1Kor 13:13). A még nem látott dolgokról való meggyőződés, amit kitartással várunk (Róm 8:24–25). Egyszerűen megfogalmazva: valami jónak a várása. Ezzel kapcsolatban van két nagyon fontos kérdés, amire jó, ha elsősorban saját magunknak tudunk válaszolni. Mi a mi reménységünk alapja és tárgya? Miben és minek alapján reménykedünk?

Reménységünk tárgya az örök élet. Alapja pedig a kereszten bűneinkért meghalt és megigazulásunkért feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitünk (1Thessz 4:14). A halál a bűn következménye, de Isten ajándéka (szeretetének megnyilvánulása) az örök élet (Róm 6:23). A hívő ember számára tehát maga a halál sem tragédia, mert túllát a láthatókon, és hisz a feltámadásban (Fil 1:20–21).

Ez a mi reménységünk alapja, amit semmi meg nem ingat, és senki nem vehet el tőlünk. Ez nem szégyenít meg soha, mert ezzel együtt Isten szeretete is kitöltetett a szívünkbe (Róm 5:5). Ez a reménység jellemezze a mindennapi életünket a Szentlélek által (Róm 15:13)!

Balogh Gábor

DÉLUTÁN | 

Gyümölcstermés Krisztusban

Igehely: Jn 15:1–8 Kulcsige: Jn 15:5 „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”

A Biblia világosan beszél arról, hogy Istennek vannak jogos elvárásai az övéivel kapcsolatosan. Az egyik ilyen elvárás a gyümölcstermő élet az Ő dicsőségére. Ezért választott ki, és erre hívott el bennünket (Jn 15:8).

A gyümölcsterméssel kapcsolatban van három fontos kérdés, amire jó, ha megértjük a választ a Biblia alapján. Ideje: Mikor teremjünk gyümölcsöt? Módja: Hogyan teremjünk gyümölcsöt? Célja: Miért teremjünk gyümölcsöt?

A Biblia szerint mindennek rendelt ideje van (Préd 3:1). Ez igaz a gyümölcstermésre is: a kegyelem ideje alatt, az ítélet előtt van rá lehetőség. Arra a kérdésre, hogy hogyan teremjünk gyümölcsöt, Jézus röviden így adja meg a választ: Maradjatok énbennem! (4.v.). Tulajdonképpen a gyümölcsöt Ő termi bennünk. A gyümölcstermés célja pedig minden esetben az Isten nevének a dicsőítése (Mt 5:16). A gyümölcs elsősorban a gazdát minősíti. A fa nem önmagának terem, azok élvezik gyümölcsét, akik törődnek vele, akik gondozzák.

Imádságom az, hogy Jézus Krisztus ma élő tanítványai, éljünk gyümölcstermő életet Krisztusban, az Isten neve dicsőségére!

Balogh Gábor

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!