2024. augusztus 19., hétfő

DÉLELŐTT | 
Kettős állampolgárok vagyunk

Igehely: 1Pt 2:13–17; Kulcsige: 1Pt 2:17 „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.”

Születésünktől fogva valamelyik országnak a polgárai vagyunk. Lehetséges azonban egy másik ország állampolgárságát is megszerezni üzleti érdekek miatt, kivándorlás által, vagy éppen a történelmi határok módosítása miatt elveszített polgárjog visszaszerzése által. Igazán elkötelezett azonban mindenki csak egy ország iránt lehet.

Az Úr Jézus a hegyi beszédben arra szólította fel hallgatóit, hogy keressék Isten országát. Az ő országának is csak születés által válhatunk a polgáraivá. Így lehetőségünk van a földi országunk mellett mennyei perspektívában élni. Ezért gyakran elfog a honvágy, amikor a földi országunkban nem a bibliai, mennyei normák szerint mennek a dolgok. „Vendégként” meg kell mutatnunk, hogy a másik országunkban milyen rend, béke, szeretet, tisztelet stb. uralkodik. Mindenkinek meg kell adnunk azt a tiszteletet, ami neki jár, még akkor is, ha nem érdemli meg. Az istenfélelem viszont legyen a legfontosabb!

Van-e valaki, akit nehéz tisztelned? Ma imádkozz érte, és bánj vele mennyei nagyvonalúsággal.

Kovács Barna

DÉLUTÁN | 

Debóra győzelmi himnusza

Igehely: Bír 5:1–12; Kulcsige: Bír 5:2 „Feltámadt az életkedv Izráelben, önként fölkelt a nép, áldjátok hát az Urat!”

Debóra győzelmi mámora minket is örömteli éneklésre serkent. Mert Isten győzelmet tud adni akkor is, ha a bátrak megfutamodnak. A férfi katonák ereje mellett szükség volt a női bátorságra és bizalomra. A gyávaság erőelszívó, a hit ellenben visszaadja az életkedvet.

Isten nem hagyja népét vezetés nélkül. Debóra megpróbált utasításokkal irányítani, ám fizikai jelenléte bátorította fel a harcosokat a csatára. A taktika bevált; a Tábor hegyéről lerohanó sereg meglepte a sokkal jobban felfegyverzett ellenséget. Az isteni vezetés mindig beválik, csak legyen eszköz, aki erre fogékony.

A győzelem másokat is fellelkesít a harcra. Debóra biztatására kezdtek előállni az önkéntes harcosok. Senki sem akar meríteni a kudarc keserű kútjából. A hitnek és a lelkes bizonyságtételnek nagy ereje van. Olyan, mint friss víz az eltikkadt utazónak.

Vannak példaértékű nők, akik a hit harcát bátran vívják. Ilyen volt Susanna Wesley is, aki két evangélistát nevelt: Károlyt és Jánost, akik 300 évvel ezelőtt sarkaiból forgatták ki Angliát.

Kovács Barna

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 13 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.