Igehely: Péld 5:15-23; Kulcsige: Péld 5:18 „Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek.”
Isten nem szégyell beszélni arról, amitől mi talán elpirulunk. Arra bátorít az ige Salamon gondolatain keresztül, hogy az ifjúkori szerelmes érzéseket, amelyeket átéltünk házastársunkkal, egy életen keresztül tápláljuk.
Bizonyára ismerős a mondás, miszerint a szomszéd kertje mindig zöldebb. Salamon felhívja a figyelmet, hogy veszélyes dolog, a szomszéd kertjét figyelni. Ez bolondság, megzavarja a gondolkodást, megkötöz, és akár halálos következménye is lehet (22-23 v.). Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a szomszéd kertje talán azért zöldebb, mert az „gondozva van”. A házasság nem önközpontú intézmény. Ha csak a saját vágyaimat, kívánságaimat akarom kielégíteni, bizonyára hamar kiszárad a kút. Isten terve a házasságra nézve az, hogy a „tűz” folyamatosan égjen. A házasság lehet egyre gazdagodó és bővizű forrás, amelyből a házaspár folyamatosan tud táplálkozni. Ennek az egyik fő feltétele, hogy „munkáljuk” házasságunkat. Amikor a saját kertünk, kapcsolatunk öntözve, ápolva, gondozva van, akkor tud igazán zöldelleni, fejlődni és mást is táplálni.
Imádkozz és kérj tanácsot arra nézve, hogy ma hogyan tudod úgy gondozni házasságod, hogy az holnap is zöldellő legyen?! Lehet az egy kedves gesztus, egy csokor virág, bátorító szavak, közösen töltött idő…
Szabó Sándor
Mózes istenfélő szülei
Igehely: 2Móz 2:1–10; Kulcsige: 2Móz 2:1 „Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját.”
Az ország vezetői igyekeztek ellehetetleníteni a zsidó családok életét. Ennek ellenére megszületett Mózes. A nehéz körülmények ellenére a szülők igyekeztek minden tőlük telhetőt megtenni gyermekük érdekében. Eljött azonban egy pont, amikor Mózes szülei felismerték, hogy az ő lehetőségeik elfogytak: „azonban nem tudta már tovább rejtegetni.” Mit tesz ilyenkor egy szülő? Sok lehetőség van. Mózes szülei nem adták fel. Jókebed „fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket.” Aztán következett a legnehezebb lépés, ami ma is a legnehezebb lehet egy szülő számára. Elengedte gyermekét. Istenre bízta. Tudta, hogy megtette, ami rajta állt, és ezek után hagyta, hogy Isten gondot viseljen a többiről. Imádkozzunk, hogy a mi feladatunk betöltése után tudjuk gyermekeinket Istenre bízni. Nem a „véletlenre bízzuk” őket, hanem a szerető Atyára, aki a legjobbat akarja nekik.
Hordozzuk imában gyermekeinket, és engedjük át Istennek a gondviselést. Szülőknek nehéz feladat „elengedni” gyermekeiket. Éppen ezért imádkozzunk azokért, akik épp ilyen időszakon mennek keresztül, hogy bízzunk, bízzanak Abban, aki a legjobban gondját tudja viselni szeretteinknek.
Szabó Sándor
Új hozzászólás