2023. szeptember 9., szombat

DÉLELŐTT | 
Üldözni fogják az Istenhez hűségeseket

Igehely: Jel 12:1-18; Kulcsige: Jel 12:17 „Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan Jézus bizonyságtétele.”

Az Istenben hívő ember, amíg e földön él, mindig a Sátán céltáblája lesz. Mivel igyekszik Istennek engedelmeskedni, rendelkezéseit megtartani, ezzel egyidejűleg az ördög ellenségévé is válik. Az ellenséget mindig üldözni szokták, bár ezt nem kérjük, nem választjuk, és nem mi vagyunk az okai. Jézus Krisztus, a mi Urunk, úgy nyilatkozott az ördögről, hogy embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. (Jn 8:44) Aki megfürdött, az undorodik a kosztól. Aki elhagyta a bűnt, az már nem kíván újra benne élni, és a hívő ember számára ez a természetes. A megalkuvókat, a bűnnel szimpatizálókat nem üldözi a sátán, inkább próbálja őket magához édesgetni, csalogatja a saját kívánságukon keresztül. Ugye, te nem tartozol közéjük? Sátán elleni harcban a legjobb döntés az Isten oltalmazó szárnyai alá menekülés. Amikor a fény felé fordulunk, az árnyék mögénk kerül, viszont, ha háttal vagyunk a fénynek, az árnyék kerül elénk. Ahol fény van, ott árnyék is van. Fordulj a fény felé, a világ világossága felé, így az árnyék, a sötétség, a gonosz mögéd kerül! „Rejtekhelyem és pajzsom vagy, igédben reménykedem.” (Zsolt 119:114)

Király László

DÉLUTÁN | 

A bűnbánat után Isten megjutalmaz

Igehely: Jób 42:1-6, 12-17; Kulcsige: Jób 42:12 „Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt. Lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.”

Az ember földi életének legfontosabb döntése az Isten felé fordulása. A megtérésnek elengedhetetlen feltétele pedig a bűnismeret, bűnbánat, bűnvallás és a bűn elhagyása. Isten kegyelme olyan gazdagon árad felénk, hogy felfogni sem tudjuk. Átélted-e ma ezt a csodálatos kegyelmet, amely annyira drága volt, hogy az ember számára megfizethetetlen, de Jézus Krisztus az életével fizetett érte? A bűn rendezése nem csak a bűn következményeitől szabadít meg, (pl. a lelkiismeret-furdalás, bűnvád, örök kárhozat, bár már ezekért is érdemes megtérni) hanem mindezek mellett Isten meg is jutalmazza a hozzá megtérő bűnöst. De mivel jutalmazza meg?
Egy új élettel! Minden bűnrendezés után újat kezdhetünk kegyelméből.
Föld életünket is kész megáldani, elsődlegesen mennyei világának minden lelki áldásával.
Másodlagosan kezeink munkáját is áldani kívánja. Hűséges sáfárként szeretné látni a gyermekeit, akik anyagi javakkal is, mennyei kincseket gyűjtenek hálaadással. Életünk végén pedig mennyei jutalomban is részesíteni kívánja a neki engedelmes, mindvégig hűséges gyermekeit.
Te közéjük tartozol-e?

Király László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
9 + 9 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 3:26–29; Kulcsige: Gal 3:26 „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.”

Mindnyájan egyenlő bánásmódban részesültünk, amikor kegyelmet kaptunk, és egyenlő rangunk lett Krisztus vére árán. Az isteni munka folytatói vagyunk, ha a szentek közösségének tagjai vagyunk. Kívülről ez az egység megbonthatatlan, belülről azonban bomlasztható. Már a legkisebb egységnél, a családnál vigyázni kell erre. A hitben erős hívő családokból épülhet csak erős gyülekezet. Ha a házastársak nincsenek harmóniában, akadályba ütközik az imádságuk is (1Pét 3:4–5). A férj és feleség közötti viták nem vezethetnek egységük megbomlásáig.