2023. szeptember 8., péntek

DÉLELŐTT | 
Következő két trombitaszó 

Igehely: Jel 9:13-21; Kulcsige: Jel 9:20 „A többi ember pedig, akiket nem öltek meg ezek a csapások, nem tértek meg kezük alkotásaitól, hanem imádták az ördögöket és a bálványokat, amelyeket aranyból és ezüstből, rézből, kőből meg fából készítettek, és amelyek sem látni, sem hallani, sem járni nem tudnak.”

A Teremtő Isten annyira elkötelezett a saját képmására teremtett ember iránt, hogy mindent megtett és meg is fog tenni, hogy megmentse az örök kárhozattól. Az idők végén egyszülött Fiát küldte el a világba, hogy elszenvedje az emberiség bűnének a büntetését. Jézus a kereszten így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (Lk 23:34) Az utolsó napokban Isten különleges csapásokkal fogja meglátogatni a földön élő emberiséget. Ezek a csapások az emberiség egyharmadának halált fognak hozni, míg másoknak kegyelmet kínálnak. A 20. vers azt a szomorú igazságot tárja elénk, hogy a még életben maradtak ennek ellenére sem tértek meg Istenhez.
Isten annyira szeret téged, hogy eldöntötte, megmozgat érted minden követ a megtérésed érdekében. Figyelj halk és szelíd hívására! „Halld csak, halld az éj csendjében, benned mi kopog! / Zörgetését folyton hallod, hogy mi, nem tudod? / Ó, ne mondd, hogy véred lüktet! Ez egy benső hang, / Megváltód kopogtat, s mondja: nyisd meg ajtódat!” (HH 247)
Jöjj még ma, amíg szeretettel hívogat és nem ítélettel közelít feléd, mert a kegyelmi idő egyszer lejár!

Király László

DÉLUTÁN | 

Az új életből mások is áldást nyernek

Igehely: Jer 4:1-7; Kulcsige: Jer 4:2 „Azonnal elragadtattam lélekben, és íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki.”

Korunk egyik legveszélyesebb lelki betegsége az, amikor a hívő ember hallgat az Istennel való kapcsolatáról, mert a hitet, a vallási hovatartozását abszolút magánügynek tekinti. Viszont ennek az a következménye, hogy az ember kivonja magát a közösség nyújtotta áldásokból, és ő maga sem lesz áldássá mások számára. Isten viszont közösségben gondolkodik, akár az Ő választott népére, akár a lelki Izráelre, a gyülekezetre gondolunk.
Elkötelezted-e már magad az Ő népe, a gyülekezet mellett, ahol áldássá lehetsz és te is áldást nyerhetsz? Tudjuk, hogy ez az áldás a mi Urunkban, Jézus Krisztusban lett valósággá. Mennybemenetele után ezt a küldetést a megváltott gyülekezetre bízta. Péter apostol így ír erről: „Mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Pt 3:9) Ezt az isteni küldetést Isten népe csak akkor tudja betölteni, ha folyamatosan kapcsolatban van az élő Istennel, aki maga az áldás kiapadhatatlan forrása.
Áldásul szolgált ma az életed valaki számára?
„Tégy, Uram, engem áldássá! Lelkedet úgy várom. / Tedd Te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon! / Bármerre járok, ajkamon zengjen az új ének! / Tégy, Uram, engem áldássá! Oly sok a bús élet.” (HH 715)

Király László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Gal 3:26–29; Kulcsige: Gal 3:26 „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.”

Mindnyájan egyenlő bánásmódban részesültünk, amikor kegyelmet kaptunk, és egyenlő rangunk lett Krisztus vére árán. Az isteni munka folytatói vagyunk, ha a szentek közösségének tagjai vagyunk. Kívülről ez az egység megbonthatatlan, belülről azonban bomlasztható. Már a legkisebb egységnél, a családnál vigyázni kell erre. A hitben erős hívő családokból épülhet csak erős gyülekezet. Ha a házastársak nincsenek harmóniában, akadályba ütközik az imádságuk is (1Pét 3:4–5). A férj és feleség közötti viták nem vezethetnek egységük megbomlásáig.