2023. november 23., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Mindenkor imádkozni kell

Igehely: Lk 18:1-8; Kulcsige: Lk 18:1 „Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.”

Sok szép történet van az Igében az imádkozásról, annak hasznosságáról. Tele van a Biblia imádkozó emberekkel. De a keresztyénség történelméből is ismerünk nagy imádkozókat. Ma is vannak jó példák előttünk, a gyülekezeteinkben is, a családunkban is. Szüleink, nagyszüleink – nem csak tanítottak bennünket imádkozni, nem csak összefogták apró kezeinket annak idején, hanem példát is mutattak nekünk. Kik azok a családodban, akik segítettek, s talán most is segítenek neked példamutató imaéletükkel? Vannak ilyenek a gyülekezetedben is? Az Úr Jézus (nem csak a mai igénkben), Pál apostol is arra tanít, hogy szüntelenül, mindig imádkozni kell. (1Thessz 5:7) Példát is mutattak az imádságra. (Tudnád most hirtelen idézni az Úr Jézus és Pál apostol egy-egy imádságát?)
A hamis bíró példázata mindig meglep: nem fél az Úr Jézus attól, hogy félreértik! Belefáradtál az imádságba, mert nem kaptad meg, amit kértél? Nem lehet, hogy az Úr tudja, hogy nem lenne javadra, ha megadná, amiért most könyörögsz? Formáld újra kérésedet, s ne fáradj bele az imádságba!

Herjeczki Géza

DÉLUTÁN | 

Cselekvő felebaráti szeretet

Igehely: Lk 10:25-37; Kulcsige: Lk 10:37b „jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!”

„Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ha nem a Mestert, hanem Pál apostolt kérdezte volna ez a törvénytudó, ezt a választ kapta volna: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz” (ApCsel 16:31). De még inkább ezt: Semmit nem kell „tenned”. Az üdvösséget nem cselekedetekkel lehet megszerezni. Kiérdemelni nem lehet, csak „kapni”, Jézus Krisztusért, kegyelemből (Ef 2:8-9).
Miért nem ezt, vagy valami ilyesmit válaszolt az Úr Jézus? Mert egyrészt a váltság munkája akkor még nem történt meg – még a Golgota előtt vagyunk. Másrészt az Úr Jézus a két részes válaszával rámutatott arra, hogy nem elég csak tudni, mit vár tőlünk Isten, hanem meg is kell azt tenni. Ám sem az Isten iránti feltétlen szeretetre, sem a felebarát iránti önzetlen szeretetre nincsen készen az ember. Pál a római levél hetedik részében el is magyarázza, hogy miért.
Uram, segíts, hogy felismerjem, ki a felebarátom, és adj erőt, hogy szeretni, segíteni tudjam! Őrizz meg attól, hogy azt képzeljem, hogy az üdvösségemért rajtad kívül én magam is megdolgoztam!

Herjeczki Géza

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
6 + 12 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Filem 1:8–14 Kulcsige: Filem 1:14 „Beleegyezésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen.”

Pál apostol szeretetteljes szívességkéréssel fordul Filemonhoz, mint testvéréhez az Úrban. Megtehetné, hogy parancsoljon is, de nem teszi. Onézimoszról van szó, aki Filemonnál szolgált és megszökött, de közben Pált és Jézust megismerve megtért, és hasznos lett a szolgálatban. Pál szeretné, ha Filemon visszafogadná őt, aki már neki is hasznos lehet. Pálnak az a szeretetteljes kérése Filemonhoz, hogy úgy fogadja Onézimoszt, mintha magát Pált fogadná. Ez keresztyén kötelessége is lenne, de úgy lenne szép, ha mégis önként, szeretetből fogadná vissza, és nem csupán kötelességből.