Igehely: Jn 13:12-20; Kulcsige: Jn 13:15 „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.”
A Mester megmosta tanítványai lábát, aztán megkérdezte tőlük: „Értitek, hogy mit tettem veletek?” Arra gondolhatott, hogy miként Péter korábban, a többiek is félreérthették tettét. Őt nem minősítette le mostani cselekedete. Jól tudják tanítványai, hogy Ő Mester és Úr, mert valóban az, viszont ezzel a tettével példát adott, amit nekik is követniük, gyakorolniuk kell. Itt nincs szó fejmosásról. A lábmosást is szimbolikusan értelmezzük: Krisztus tanítványai, Mesterük példáját követve kötelesek alázatban, szeretet által szolgálni egymásnak. Pál apostol is úgy érezte, hogy ő az örömhír hirdetésével adós zsidók és pogányok felé egyaránt. A Mester tanítása szerint a jó példa ismerete még nem elég, a jó példát követni, cselekedni kell, az ad és adhat valódi boldogságot. Sajnos, a gyakorlat azt igazolja, hogy van rossz példaadás is, a rossz példa hamar követőkre talál. Őrizze meg az Úr az övéit az ilyen példaadástól!
Az Írás igaz, a Mester tanítása, figyelmeztetése ma is időszerű, higgyünk benne, mindig legyünk készen arra, hogy tőle tanuljunk, és Őt örömmel fogadjuk. Tudunk-e szívesen szolgálni Urunknak? És egymásnak? Ismerjük-e már a gyakorlati jó példakövetés boldogságát?
Gergely Pál
Vezetőnevelés
Igehely: ApCsel 11:22-26; Kulcsige: ApCsel 11:25 „Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.”
Történelmileg a Krisztus utáni negyvenes években vagyunk, Megváltónk halála és feltámadása, valamint a Szentlélek eljövetele után. Ebben az időben üldözték a jeruzsálemi zsidókat, közülük István lett az újtestamentumi gyülekezet első mártírja. Akik elmenekültek az üldöztetés miatt, eljutottak Föníciáig, Ciprusig, vagy Antiókhiáig, de csak a zsidóknak hirdették az igét. Néhány férfi Antiókhiában a görögöknek is hirdette az Úr Jézust. Mivel az Úr velük volt, sokan hittek és megtértek. Ennek a híre eljutott Jeruzsálembe, elküldték Barnabást Antiókhiába. Megérkezése után a „Vigasztalás fia” látta az Úr kegyelmének a munkáját a megtértek életében, örült, hitben való állhatatosságra bátorította őket. Barnabás hittel és Szentlélekkel teljes, előrelátó férfi volt, hamar felismerte a közösség szükségét. Tarzuszba ment, hogy onnan Sault magával hozza Antiókhiába, akivel egy teljes évig együtt munkálkodott a gyülekezetben. Az itt eltöltött idő lehetőség volt számukra Isten kegyelme által arra, hogy a tanítás munkáját végezhessék. A tanítványokat először itt nevezték keresztyéneknek.
A kérdés ma az: valóban igazi krisztiánuszok, Krisztushoz tartozók vagyunk-e?
Gergely Pál
