2023. január 4., szerda

DÉLELŐTT | 
Kegyelmet kaptunk kegyelemre

Igehely: Jn 1:14-18; Kulcsige: Jn 1:16 „Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre.”

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Ez nem más, mint az üdvtörténet, az évezredeken átívelő isteni kegyelem. Az Ige szellemi valóság, mennyei léte magára öltötte a földit, így látható és tapintható lett az ember számára az Úr Jézus. Az első vers a kezdeti periódust, a 14. vers a végbevitt megváltást írja le. Ez a kegyelem. Ezt a kegyelmet kaptuk. De milyen kegyelemre? Mi a kegyelem? „Alapelvként a kegyelem szembe van állítva a törvénnyel (Róm 11:6). A törvény alatt Isten igazságot követel az embertől, míg a kegyelem alatt Ő igazítja meg az embert (Róm 3:21-24)” (C.I. Scofield). Isten kegyelmét hit által tesszük magunkévá. A kegyelmet kegyelemre kifejezés arra vonatkozik, hogy a kereszt előtti időben az ember megváltása szintén hit által történt, mely Krisztus jóvátételi áldozatán alapul, melyet Isten előre megtörténtnek tekintett (Róm 3:25). Ez az első kegyelem. Tehát kegyelmet kaptunk arra a kegyelemre, az előzőre, amit Isten Fiának áldozata jelent a múltbeli bűnök eltörlésére.
Minden nap adj hálát Istennek: Az Istennek legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

Fodor Barnabás

Hallgasd meg! 
DÉLUTÁN | 

Mindennapi istenfélelem

Igehely: Péld 23:17 „Ne irigyelje szíved a vétkeseket, inkább az Urat féld mindennap.”

Ne irigyelje szívünk a vétkeseket, mindennap az Urat féljük! – Szemléletváltásra hív minket az Úr. Nem földi példaképeket kell követni, nem azzal kell foglalkozni, hogy más ember mit ért el. Helyette Istenre való figyelem, Isten félelmében folytatott életvitel a helyes választás. Az istenfélelem a megváltottak számára nem azt jelenti, hogy félünk az Úrtól, hanem azt, hogy imádatot, teljes tiszteletet és hódolatot adunk annak, aki Atyánkká lett.
A prédikátor keresi az élet értelmét, és rájön, hogy minden hiábavalóság. Másra marad a vagyon, hiába igyekszik az ember minden adottságot kihasználva alkotni, gyűjteni. Hiábavalóság és felettébb rossz, hogy minden másra marad. Amit kiélvezhet, az épp csak a szükségletek: evés, ivás és alkotásának csodálata. Salamon depressziós állapotba került öregségére, neki már értelmetlen, hiábavaló volt minden. Mindez azért, mert elveszítette a hitét és az istenfélelmét. De nem így vagyunk mi, akik Krisztusban élő hitet nyertünk. Ha Isten szerinti az életünk, akkor mindennek van értelme.
Istené a hála, dicsőség mindenért, mert a mi országunk a mennyekben van, ahonnan a Krisztust is várjuk.

Fodor Barnabás

Hallgasd meg! 

 Napi áhítat

Igehely: 1Sám 16:4–13 Kulcsige: 1Sám 16:11 „Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik.”

Dávidnak ez az útja – pásztorságtól a királyságig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten gyakran a legkevésbé valószínű jelölteket választja a legnagyobb céljaira. Amikor Sámuel eljött, hogy Isai fiai közül felkenje Izráel következő királyát, a legfiatalabb fiúra a legkevésbé sem gondolt. Isai és minden ember, aki akkor ott jelen volt, azt nézte, ami a szem előtt van; vagyis a kor elvárásainak, normáinak megfelelően ítélték meg a jelölteket. Isten azonban látja azt, amit mások nem, vagy nem is akarnak, mert más a kor aktuális elvárása – a neki szentelt szívet.