2023. augusztus 3., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Pál és a lisztrai sánta

Igehely: ApCsel 14:5-18; Kulcsige: ApCsel 14:10 „Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen! Ekkor az talpra ugrott, és járt.”

 Az emberek félreértették a csodákat, amelyek az ige hirdetését kísérték néha. Az ApCsel 14:5–18 egy ilyen helyzetről számol be. Miután Ikóniumban Pál és Barnabás élete veszélybe került, Lisztra városába menekültek. Amikor meggyógyítottak ott egy születésétől fogva sánta embert, a város lakosai istenként akarták imádni őket.
Az apostolok istenként való imádása miatt veszélybe került volna az evangélium hirdetése, és Jézus Krisztusnak egyedüli Istenként való bemutatása. Pál és Barnabás megszaggatták ruháikat, és kijelentették, hogy ők is teljes egészében a többiekhez hasonló emberek. Tisztában voltak a Sátán ravaszságával, aki azt akarta volna, hogy a pillanatnyi sikereik hatása alatt ellopjanak abból dicsőségből, amely egyedül Istent illeti.
Adjunk hálát Istennek azért, hogy gyermekeinek bölcsességet ad helyes döntéseket hozni a kísértések idején. Imádkozzunk, hogy azoknak a testvéreknek, akik sikeresebbek az evangélium hirdetésében, az Úr adjon elegendő erőt és bölcsességet a büszkeség legyőzéséhez. Könyörögjünk azokért az igehirdetőkért, akik a népszerűség és a büszkeség kísértése miatt elbuktak, hogy újra Istennek adjanak dicsőséget, teljes alázatosságban. 

Petrică Crețu

DÉLUTÁN | 

Ítélet a bálványozókon

Igehely: 2Móz 32:30-35; Kulcsige: 2Móz 32:34-35 „Most azért menj, vezesd a népet, ahová parancsoltam: íme, az én angyalom megy majd előtted. De a számonkérés napján számonkérem majd a vétküket. És megverte az Úr a népet, amiért azt a borjút csináltatta, amelyet Áron készített.”

Igénk rávilágít arra, hogy mi történik, ha hiányzik Isten népe közül a vezető, aki valóban ismeri az Urat. Mózes hiányzott a nép köréből, mert felment a Sínai-hegyre, hogy átvegye a Magasságos által írt táblákat a Tízparancsolattal. Távollétében a nép elvesztette a türelmét, és azt követelte, hogy bálványt készítsenek nekik aranyból, az egyiptomi istenek mintájára. Áron, aki a nép élén maradt, nem tudta, hogyan kezelje a bálványimádás kísértését, és hallgatott a népre: aranyborjút készített nekik, hogy azt imádhassák. Ennek szörnyű következményei lettek. Isten megharagudott rájuk, és sokakat megbüntetett a hűtlenségük miatt.
Az Egyiptomból alighogy kijött nép drámája egyrészt bemutatja, hogy egy közösség milyen könnyen és gyorsan bálványokhoz fordulhat, és hátat fordíthat az igaz Istennek. Másfelől megláthatjuk, hogy a Magasságos milyen határozottan viszonyul azokhoz, akik a bálványimádás bűnét gyakorolják.
Adjunk hálát, hogy helyes tanításunk lehet az igaz Istenről. Imádkozzunk azok üdvösségéért, akik még a bálványimádás hatalma alatt állnak. Imádkozzunk lelki ébredésért a ma élő nemzedék számára.

Petrică Crețu

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
9 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.