2023. április 29., szombat

DÉLELŐTT | 
Engedelmesség a felsőbbség iránt

Igehely: Róm 13:1-7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

A keresztyén élet szabályaihoz tartozik a feljebbvalók, a társadalmi törvények és az intézmények iránt való engedelmesség is. Az ilyen irányú engedelmességet Pál apostol fontosnak tartotta külön is kiemelni, mert ez egy vitatható és érzékeny kérdés. Pál azonban úgy mutatja be a vezetőket, mint akiket Isten rendelt a helyükre, hogy az Ő szolgálatában álljanak az emberekért. A feljebbvalóknak, a törvényeknek és a társadalmi intézményeknek az a feladatuk, hogy igazságot és védelmet biztosítsanak számunkra. Akik azonban engedetlenségben élnek, számítsanak a következményekkel: „haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi.” (4. v.) Cselekedjük inkább a jót, hogy ne kelljen félnünk! Az irántuk való engedelmességben segít, ha imádkozunk értük, ahogy az 1Tim 2:1-ben találjuk. Könyörögjünk, hogy döntéseik legyenek Istennek tetszőek, amelyeket hívő emberként szabad szívvel és tiszta lelkiismerettel követhetünk, „hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, istenfélelemmel és tisztességgel.” (lTim 2:2)

Elekes József

DÉLUTÁN | 

Tegyétek erőssé elhívásotokat!

Igehely: 2Pt 1:1-11; Kulcsige: 2Pt 1:10 „Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.”

Az élet különböző területeit figyelve azt látjuk, hogy nem elég elindulni és elkezdeni valamit, hanem fejlődni és erősödni kell. Így van ez a lelki életben is. Ha szakítottunk a világias szokásokkal, a bűnös életmóddal, akkor Isten megajándékoz minket különböző lelki erényekkel és áldásokkal, amelyek valódi értékek, és gyümölcsként jelennek meg az életünkben. Isten, Jézus Krisztus által meglátogatta a világot, majd elküldte Szent Lelkét azért, hogy legyen ki megváltson és vezessen. Ha mi ezt hittel elfogadtuk, még nem jelenti azt, hogy nekünk nincs semmi tennivalónk. Ellenkezőleg! Az igében kétszer is fel vagyunk szólítva az igyekezetre, amit nap mint nap gyakorolnunk is kell. Amennyiben ez alábbhagy, elhívástudatunk meggyengülhet. Ha pedig az igyekezetben nem voltunk restek megtenni, azokat a dolgokat, amelyek itt fel vannak sorolva, akkor beteljesedik rajtunk az ígéret: „nem lesztek a mi Urunk Jézus ismeretében sem tétlenek, sem terméketlenek” (8. v.).
Gyarapodsz-e a gyümölcstermésben?

Elekes József

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
12 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Fil 1:27–30; Kulcsige: Fil 1:27 „Csak ti Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért”

Készüljetek a küzdelemre, s álljatok meg a hitben! Ez méltó a Krisztus evangéliumához, ez illik ahhoz, akinek a neve már be van írva az élet könyvébe. Micsoda felelősség, hiszen a világ mirajtunk keresztül is látja vagy nem látja, hallja vagy nem hallja a jó hírt.