Igehely: Jn 21:8-14; Kulcsige: Jn 21:12 „Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő.”
A Feltámadott egy szolgáló szerepét vette fel. Ugyan most nem mosdótállal és kendővel, mint az utolsó vacsorán, hanem tüzet gyújtott és halat sütött övéinek a Genezáret-tó partján. Ilyképpen vendégelte meg a fáradt és éhes tanítványokat, akik egész éjjel keményen, de eredménytelenül vesződtek.
Jézus nem vetette szemükre a szomorú tényt, hogy elmentek halászni. Kérdőre sem vonta őket, merthogy elfeledkeztek elhívatásukról, hogy ők már emberhalászok. Szánalmas munkájukat sem hozta szóba. Viszont csendben és alázattal újból nyilvánvalóvá tette, hogy Ő az Úr – mennyen és földön minden hatalom neki adatott (Mt 28:18).
A tanítványok szó szerint és átvitt értelemben is megízlelték, hogy „jóságos az Úr” (1Pt 2:3). A kenyér és a hal minden darabkája éreztette és láttatta velük: „jó az Úr” (Zsolt 34:9). Nincs okuk tehát a félelemre, mert hű az hozzájuk, aki ígéretet tett, amikor elhívta őket a követésére (Zsid 10:23). Áldott legyen az Ő neve!
Hogyan tapasztaltad életedben Isten jóságát? Hogyan vigasztal szükség idején Isten gondviselésének ígérete?
Szabó László
Vallást tesz megtéréséről
Igehely: ApCsel 26:12-18; Kulcsige: ApCsel 26:16 „De kelj fel, és állj a lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgámmá tegyelek, hogy tanúbizonyságot tegyél arról, amiket láttál, és arról, amit ezután fogok neked magamról kijelenteni.”
Pál apostol a Jézussal való találkozás pillanatában új identitást, életcélt és küldetést kapott. A most már bizonyságtevő szolgának megtérésekor természetfeletti módon fedte fel magát Jézus. Ellátta további kinyilatkoztatásokkal, hogy azokról is bizonyságot tegyen az embereknek.
Ha igazán megismertük Isten kegyelmét (Kol 1:6), és minden akadályt félretéve elindultunk az élet útján (ApCsel 2:28), arra kell törekednünk, hogy egyre jobban és mélyebben ismerjük meg az Úr páratlan nagyságát (Fil 3:8). Legfontosabb küldetésünk, hogy eszközök legyünk mások megtérésében. Sokan körülöttünk még lelki vakságban és a tudatlanság sötétségében élnek. A Sátán uralma alatt sínylődnek, és cipelik lelkiismeretükben rendezetlen bűneik terhét. A mennyei örökséget még nem nyerték meg, mert e világ életmódja szerint élnek (Ef 2:2). Hozzájuk küld az Úr.
Ne legyünk engedetlenek a mennyei hívásra (ApCsel 24:19)! Hirdessük bátran minden embernek a megtérés evangéliumát – amíg tart a kegyelem ideje (2Kor 2:6).
Szabó László
Új hozzászólás