2022. március 2., szerda

DÉLELŐTT | 
Rejtőzés és felfedés

Igehely: Lk 10:21-24; Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.”

Kiváltságos alkalom a meghitt beszélgetés. Erre, mint legkiválóbb példát, az apa és fia, meg az anya és lánya közötti békés, nyugodt dialógust emlegetik. Életkorban és tapasztalatban a felek között igen nagy a különbség. Az elfogadás és a szeretet – uralkodásmentes – légkörében mégis sok mindenről fellebbenhet a fátyol.

Az Úr Jézus ujjongása mintegy folytatása a tanítványok örömének. Az evangélium hirdetésének eszközei úgymond kiskorúak, akiknek sem a tudása, sem a személyisége nem különösen jelentős. Isten üdvözítő tervéhez hozzátartozott ez, hogy a „gyermekeknek” jelentette ki önmagát. A letűnt idők kegyesei mennyire vágyták látni azt, amik most itt beteljesedtek!

„Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti” (Péld 25:2a). Egy jelentős keresztyén író, akinek sok idő adatott, hogy a teremtett világról és az emberről gondolkodjon, alázattal vallotta, hogy milyen keveset tud. A nemrég elhunyt J. I. Packer Megismerni Istent c. könyvében hangsúlyozta: emberi beteljesülésünk Isten megismerésének függvénye; akik Istent Krisztusban megismerték, azok megtalálták az igazi szabadság és az igazi emberség titkát.

Szilágyi László

DÉLUTÁN | 

Alázat Isten igéje előtt

Igehely: 2Kir 22:11-20; Kulcsige: 2Kir 22:11 „Amikor a király meghallotta a törvénykönyv igéit, megszaggatta a ruháját.”

Valóságos munkalégkör alakult ki, amelyben megvitattuk az Alapszabályzatot. A paragrafusokat a drága emlékezetű Veress Ernő, szövetségi elnök, olvasta fel, pontról pontra kért hozzászólást, kiigazítást. Az első hat volt sajátosan a miénk, és a 72-től a 90-es paragrafusig, a többit a román testvérektől vettük át. 1990. november 22-e volt aznap, a Szövetség első Munkakongresszusa. Az Alapszabályzat – bár ritkán vesszük kézbe –, önazonosságunk fontos ismérveit tartalmazza.

Illeszkednek szép láncban a Jósiás körüli események. Népe fölött a király felelősen uralkodik, munkatársai is rendkívüli emberek. Találkozása a törvény könyvével mintaszerű: belátja, hogy van nálánál is nagyobb Úr, és előtte megalázkodik. Majd azonnal a jövőre gondol, és gyorsan cselekszik.

Ezen a kora tavaszi estén hálásak lehetünk, hogy a törvény le lett írva, könyvbe foglalva (5Móz 31:24), az idők során féltve-másolva fennmaradt, és magyar nyelvünkön is kitűnően olvasható, hozzáférhető. Amint Jósiás megalázkodott, mert „nem így élnek, és nem így szolgálják az Urat”, bárcsak válna mind több embertársunk számára ilyenképpen „Isten beszéde élő és ható” (Zsid 4:12)!

Szilágyi László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 11 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.