Igehely: Lk 22:14–20; Kulcsige: Lk 22:16 „Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában.”
Ez a páskavacsora más volt, mint a többi. Az Úr Jézus jelezte, hogy ez az utolsó, amelyet tanítványaival együtt elfogyaszt. A következő már az Isten országában lesz. Egy új, emlékeztető vacsorát szerzett, amely a régi páskaünnep beteljesedését tartalmazza. A régi páskaünnep az Egyiptomból való kivonulásra (exodusra) emlékeztetett. Az úrvacsora Megváltónk, az Isten Báránya halálára (exodusára) mutat. Nem lesz több páskavacsora, de helyébe lépett egy új, Krisztusra mutató asztalközösség. Az úrvacsora visszatekintés és előretekintés. Visszatekintünk Megváltónk kínszenvedéseire és kereszthalálára, és előretekintünk az Ő dicsőséges visszajövetelére. Cselekvő módon hirdetjük halálát, amíg visszatér. Ezért kell mindig tisztelettel, hálával, örömmel és hittel részt venni az úrvacsorában. A mi Urunk szükségesnek látta, hogy emlékeztessen minket, mert nagyon hajlamosak vagyunk a felejtésre. A legfontosabb eseményre és Személyre kell emlékeznünk. Az Újszövetségben csak két jelképes cselekvést rendelt el tanítványainak az Úr Jézus: a bemerítést és az úrvacsorát. Mind a két eseményben központi helyet kap az Úr halála: a bemerítésben jelképesen kifejezésre jut, hogy „akik bemerítkeztünk Jézus Krisztusba, az Ő halálába merültünk bele. A bemerítkezéskor vele együtt minket is eltemettek a halálba” (Róm 6:3-4 EFO). Az úrvacsorában pedig a megtört kenyér az Ő értünk megtört testére, a pohár pedig az Ő értünk kiontott vérére emlékeztet. Gyülekezeteinkben mindkét alkalom örömünnep. Az úrvacsora rendszeres gyakorlása lehetőség arra, hogy ünnepeljük megváltásunk szent eseményét. Megújítjuk a szövetséget és odaszánásunkat Istennek. Így gyakorolta ezt kezdettől a keresztyén gyülekezet, és nekünk is illik így gyakorolni. A külső gyülekezeti szertartás olyan belső tartalommal tölthet el, amely éltetővé válik és értékes lelki áldásokat nyújt.
Készüljünk áhítattal a következő úrvacsorai alkalomra. Tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll, hogy minden alkalommal önmagunkat megvizsgálva, az Úr asztalát megbecsülve vehessük magunkhoz a kenyeret és a pohárt.
Borzási Gyula
Adjunk hálát a Krisztusban nyert nyugalom áldásáért! - Mik 4:4-5
A mennyek országa fiainak viselkedése – Mt 5:21-37 (Mt 5:20)
Mily felséges az Úr neve!
Igehely: Zsolt 8:1–10; Kulcsige: Zsolt 8:10 „Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!”
Isten megismertette velünk önmagát. A Szentírás Istennek a legteljesebb kinyilatkoztatása önmagáról: nevéről, jelleméről, tetteiről, terveiről. A név a Bibliában a személyt jelenti. Így, ha ismerjük valakinek a nevét, az a személy megismerését is jelenti.
Ezen a héten Isten néhány nevével ismerkedünk, hogy még jobban megismerjük Őt. „Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” – olvassuk kétszer is ebben a zsoltárban. Ezzel kezdődik, és ezzel fejeződik be. Az első: Urunk a Jahve név fordítása. Az Isten, aki Örökkévaló, aki megtartja a szövetséget, és aki hűségesen teljesíti ígéreteit. A második: mi Urunk a szuverén Úr. Ő az Isten, akinek hatalma van minden és mindenki fölött.
Az egész föld és a csillagvilág hirdeti Isten fenségét. „Nagyok az Úr tettei, kikutathatják, akiknek csak kedvük telik benne” (Zsolt 111:2). A világmindenség az Alkotó nagyságát, szépségét, pontosságát, gondviselését hirdeti. De mindezek szemlélése a zsoltárost arra készteti, hogy az embert (önmagát) is vegye szemügyre. Rácsodálkozik arra, hogy az Örökkévaló törődik a halandóval. Az, aki a mindenség alkotója és fenntartója, törődik az emberfiával, és gondja van rá. Ha van helyes istenképünk, akkor lehet helyes az emberképünk. Ha már egy kicsit megismertük Istent, hadd késztessen az minket előtte való hódolatra, tiszteletre, iránta való bizalomra és neki való engedelmességre!
Ez az istenismeret további ismerethez vezet. Ha a kapott világosság fényében járunk, Isten további kinyilatkoztatásban részesít, és növekedni fogunk az Ő megismerésében. Nem csupán elméleti ismeretben lesz növekedésünk, hanem a vele való személyes kapcsolatban és megtapasztalásban is. Olvassuk nyitott szívvel, imádkozva a Bibliát, és járjunk nyitott szemmel, alázattal a világban, amelyben élünk, hogy felismerjük felséges Istenünk munkáját, megismerjük szent nevét!
Ha megkérdeznek arról, hogy milyen a te Istened, mit mondanál el egy bővített mondatban?
Borzási Gyula
