Igehely: 1Sám 16:1-13; Kulcsige: 1Sám 16:12 „Érte küldött tehát, és elhozatta. Ő pedig pirospozsgás, szép szemű és jó megjelenésű volt. Akkor ezt mondta az ÚR: Rajta! Kend föl királlyá, mert ő az!”
Miután az Úr elvetette Sault, Sámuel próféta újabb megbízatást kapott. Dávidot, az Úr szíve szerint való embert kellett felkennie, akit az Úr öröktől fogva kiválasztott Izráel uralkodójának. Saul elvetésével nem hiúsult meg Isten terve, sőt, a szuverén Úr a király engedetlenségét felhasználta magasabb rendű céljainak megvalósításához. Azáltal, hogy Isten megadta a népnek a királyt, akit követelt, csak azt akarta nyilvánvalóvá tenni, hogy a nép helytelenül járt el, amikor őt választotta. Az Úr azzal bizonyította be minden képzeletet felülmúló bölcsességét, hogy olyan királyt választott, akinek személyében megvalósult az Ő tökéletes akarata. Miközben Sámuel bánkódott Saul elvetése miatt, azt az utasítást kapja az Úrtól, hogy menjen Betlehembe, és kenje fel Isai egyik fiát királlyá. Igaz, hogy itt egy tisztségre való kiválasztásról van szó, de a Szentírásban világos kijelentést találunk nem csak egy tisztségre, hanem az üdvösségre való kiválasztásról is. (ApCsel 13:48)
Először foglalkoznunk kell Isten kiválasztásának realitásával: Isten szuverenitása a kiválasztásban nem kérdőjelezhető meg, hiszen a Szentírás erről világosan beszél: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte.” (Ef 1: 4) Felette nagy titok ez! Igaz, hogy az Úr választása érthetetlen és kifürkészhetetlen, de nem hihetetlen.
Másodszor vizsgáljuk meg a kiválasztás okát. Három elmélet ismert: az első elmélet szerint Isten mindenkit kiválasztott, ezt nevezik univerzalizmusnak. A második elmélet szerint a kiválasztás oka az emberben van. Azokat választotta ki, akikről előre látta, hogy hinni fognak. A harmadik elmélet a Szentírásra épül, mely szerint a kiválasztás oka Istenben található: az Ő akaratának jótetszése szerint történik (Ef 1:5).
Harmadszor nézzük meg a kiválasztás célját. A legfontosabb cél: Isten dicsőségének magasztalása – „hogy legyünk az Ő kegyelme dicsőségének magasztalására”. Aztán a szentség sem hanyagolható el – „hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte”. Végül pedig a végtermék megvalósítása: Jézus Krisztus képmására való hasonlóság. „Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek.” (Róm 8:29)
Vajda Miklós
Imaáhítat: Kérjünk engedelmes szívet, hogy érzékelni tudjuk az Úr vezetését! – 1Kir 3:9
Bibliaóra: Ő az Úr – Jn 21:1-25 (Fil 2:10-11)
„Téríts magadhoz, Uram!”
Igehely: JSir 5:1–22; Kulcsige: JSir 5:21 „Téríts magadhoz, Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak!”
Téríts meg engem, Uram! - ez aztán egy őszinte imádság. A magunk erejéből ugyanis nem tudnánk megtérni, de hála legyen Istennek, hogy Ő munkálja úgy az akarást, mint a véghezvitelt. Vajon miért olyan nehéz elfogadni, hogy olyan kevés az igazi megtérés? Talán azért, mert egyre inkább „keresztyéneket gyártó céggé” lettünk, és azon fáradozunk, hogy a „termelés” egyre nagyobb legyen. Ennek érdekében jó vagy kevésbé jó terveket készítünk, és ennek függvényében minősítjük - elmarasztaljuk vagy díjazzuk - magunkat vagy másokat. Ez pedig elkeseredéshez vagy lelki gőghöz vezet bennünket, de mindenképpen megfoszt az Istenben való bizalom örömétől. Így a megtérésből „üdvösségszerző cselekedet” lett. Pedig a hitünknek egyedüli biztos fundamentuma az Úr Jézus Krisztus személye és az, amit Ő tett érettünk. Sátán viszont azon fáradozik (és soha nem fárad bele), hogy lerángasson erről a biztos alapról. Evangélium az, hogy Isten elénk jött Jézus Krisztusban, aki üdvösségünk szerzője és befejezője, és hogy „Isten munkálja bennünk mind a szándékot, mind a cselekvést az Ő jó kedvéből” (Fil 2:13). Ennek az alapja nem az emberi teljesítmény, hanem Isten kegyelme. Jó lenne elgondolkodni azon, hogy vajon nem abban van a baj, hogy felcseréltük a „kegyelem teológiáját” a „teljesítmény teológiájára”? Megcsorbítottuk az örömhírt, és csak egy részleges, hiányos evangéliumban hiszünk és hirdetünk. Aki nem érti a kegyelem titkát, az nyilván erősen stresszes, aggodalmaskodó keresztyénné válik. A kegyelem viszont felszabadít egy boldog, Istennek tetsző élet megélésére. „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8:32) Ezzel nem azt akarom állítani, hogy az embernek nincs semmi felelőssége. Hiszem és vallom a Szentírás alapján, hogy az ember felel azért, amit tesz, kötelessége Istent keresni, a Bibliát tanulmányozni, keresni a hívők közösségét, valamint ,,félelemmel és rettegéssel munkálni üdvösségét” (Fil 2:12). Az embert a bűneset utáni teljes romlottság sem menti fel a felelősségtől, mert ez a romlottság nem mentális, hanem erkölcsi természetű. Ezért Isten joggal parancsolja az embereknek, hogy megtérjenek. Mindezeknek teljesítésére pedig Isten képesít, és ez nem más, mint a kegyelem munkája bennünk.
Vajda Miklós
