RMBGySz*

2018. október 17., szerda

DÉLELŐTT | 

A törvényt Betöltő

Igehely: Mt 5:17-20; Kulcsige: Mt 5:17 „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.”

Krisztus szabaddá tett bennünket, szabaddá tett a törvény leterhelő és megkötöző erejétől, mert áldozata által megmentett. Mindez azonban nem jelentheti számunkra, hogy a törvényt megvetjük és törvénytelenül élünk. A 112. Zsoltár szerint a bölcs ember ügyeit törvényesen intézi, tehát a törvénnyel összhangban van az életvitele. Krisztus, amikor itt járt a Földön nem azt hirdette, hogy semmibe kell vennünk a törvényt; hanem a szívünkbe akarta vésni Isten természetét, törvényeit, hogy ne külső késztetés legyen számunkra a „szabály”, hanem a szívünk „hústábláiba” legyen bevésve Isten természete.

Szabadok vagyunk, és a szabadságunkban őszinte és természetes késztetés van bennünk, hogy komolyan vegyük Isten törvényét, sőt komolyabban vegyük, mint mások! Meg kell tanulnunk, hogy lehetnek olyan dolgok az életben, amit nekünk nem szabad megtennünk, de mások megtehetik, vagy meg kell tennünk – és a testvérünknek ugyanazt a dolgot, lehet, hogy nem kell megtegye. Ilyen értelemben, nekünk nem egymáshoz; hanem Krisztus elvárásához kell igazodnunk! Isten azzal, hogy késztet bennünket a törvény komolyan vételére – az ő országára is csiszol, készít bennünket. Tehát nem törvényeskedők vagyunk, hanem Isten él bennünk és meghatározza életünk törvényeit.

Petyár Lóránd

DÉLUTÁN | 

Saul felmagasztalása

Igehely: 1Sám 9:19-10:1

Sault is felmagasztalta az Úr Izráel királyává. Ő magas termete ellenére „kicsinynek” tartotta önmagát (1Sám 15:17). Istennek tetszik, ha valaki alázatos, mint Saul volt. Itt is az Úr alakítja az eseményeket, hogy a szamarakat kereső Saul eljusson Sámuel prófétához. Figyelemreméltó az, ahogyan a próféta Saullal bánik. Azt mondja neki: „Különben is kié mindaz, ami becses Izráelben?” (20. v.) Saul nem érti őt, hiszen hogyan lehetne joga mindarra, ami becses Izráelben? Sault ülteti a főhelyre (22. v.). Saulé a legjobb rész az áldozati húsból (23. v.). Saul együtt evett vele (24. v.). Időt is szánt a beszélgetésre Saullal (25. v.).

Az alázatosakat Isten megbecsülésben részesíti: ha látjuk is egyesek mohóságát: „minden kell!” –; ha egyesek meg is követelik a főhelyeket; ha divatos is az a gondolkozás: „nekem mindenből a legjobb jár!” –; ha a fontos emberek társaságát keresik is egyesek, mindez ne vezessen félre. Az alázatos Sault mindebben Isten részesítette, és ez az igazi. A sátán felkínálta az Úr Jézusnak a hatalmat és a dicsőséget, de ne feledjük el, hogy Isten volt az, Aki mindezt valóban meg is adta a Fiúnak.

János Levente

2018.10.17.